Hittek a jövőben

2023.02.08. 12:30

Márciusra már három csoport lesz a felújított keszüi bölcsődében (Galéria)

Két évvel ezelőtt helyezték el a főzőkonyhával egybekötött bölcsőde alapkövét Keszüben, amelyet idén február 8-án ünnepélyes keretek között, szalagátvágással adtak át.

Cz. E.

Fotó: Laufer László

A modern, igényesen felújított bölcsődét egy a 90-es években épült családi házból alakították ki. Keszü polgármestere, Buday-Sántha Attila megnyitó beszédén hangsúlyozta, hogy a kialakított intézmény nem csak egy modern épület, de a jól képzett szakemberek biztosítják a biztonságos és szigorú szakmai követelményeknek megfelelő színvonalas ellátást. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek száma folyamatosan növekszik, és várhatóan márciusban már a harmadik csoportot is elindíthatja a bölcsőde. Az intézmény mindemellett a település bővülésének és fejlődésének egyik jelképévé is vált.

Az ünnepségen dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke köszöntőbeszédében kiemelte, hogy egy olyan intézmény, amelyet közös erővel, a helyiek és a vármegye támogatásával valósul meg, az nem csak Pécsen, de Európa bármely pontján megállja a helyét.

A rendezvényen elhangzott, hogy az utóbbi időszakban a régióban harminc helyszínen sikerült óvodát és bölcsődét építeni. Őri László ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy minderre azért volt lehetőség, mert Magyarországnak olyan kormánya van, amely támogatja a vidéki fejlesztéseket, és előtérbe helyezi a családok mindennapjait megkönnyítő beruházásokat.

A keszüi emberek hittek abban, hogy egy régóta dédelgetett álmuk, azaz, hogy legyen a településnek és a környéknek egy saját bölcsődéje, egyszer megvalósul. És ez most meg is történt. Közösen hittek a jövőben, amellyel kapcsolatban Őri László azt mondta: – Aki bölcsődét vagy óvodát épít, az hisz a jövőben.

Az ünnepélyes rendezvényre a gyódi óvoda farsangváró műsorral is készült, melyet az intézmény bejárása, majd az épület megáldása zárt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában