Bugac

2022.05.27. 07:00

Századik születésnapját ünnepelte Borics Jánosné Somodi Rozália

A napokban töltötte századik születésnapját Bugac legidősebb lakója, Borics Jánosné Somodi Rozália.

Vajda Piroska

Borics Jánosné Somodi Rozália jó egészségnek örvend.

A jeles évfordulót népes családja körében ünnepelte. A születésnapi ebédet gyermekei, unokái, menyei közösen készítették. A jubileum alkalmából hírportálunk munkatársa is meglátogatta Rózsika nénit, aki örömmel mesélt az életéről. 

– Jó érzés százévesnek lenni, nagyon örülök, hogy ilyen sokáig élhetek – mondta az ünnepelt, aki rögtön hozzá is tette, hogy ma már gyorsan elfárad, és hullámzó a hangulata, de szerető családja mindenben segíti. Megtudtuk, három gyermeke van. János, Zoltán és Rozália, akik kilenc unokával és tizenkét dédunokával ajándékozták meg. 

Rózsika néni Ágasegyházán született, ötgyermekes családba. Már gyermekként is sokat kellett dolgoznia, mivel édesapja korán meghalt. Rózsika néni volt a legidősebb, ezért a ház körüli munka rá hárult. Jól emlékszik a második világháború borzalmaira is, arra, milyen sok időt kellett bujkálniuk a bunkerekben. 

Később, amikor férjhez ment, Bugacon egy tanyán éltek. A férje a termelőszövetkezetben dolgozott, Rózsika néni a gyerekeket nevelte, közben pedig a kertet és a jószágokat gondozta. Tanyájukon mindent megtermeltek. Tartottak teheneket, így mindig volt a háznál friss tej, túró, tejföl. Saját gabonájukat őröltették, amiből Rózsika néni sütötte kemencében a kenyeret és a gyerekek kedvencét, a kelt kalácsot. Elmesélte azt is, hogy volt olyan esztendő, amikor a férje nem jöhetett haza a termelőszövetkezetből, így Rózsika néni metszette meg egyedül a közel egyholdas szőlőültetvényt. 

Rózsika néni és férje közel ötven évig éltek boldog, kiegyensúlyozott házasságban. 

– Sokat kellett dolgozni, emiatt nagyon sovány voltam. Az orvos azt tanácsolta, hogy mindennap igyak egy kis bort, az majd meghozza az étvágyam. Így is lett. Azóta is mindennap megiszok a fiam borából két kis pohárnyit, így aztán az étvágyammal nincs is gondom és az egészségemmel sem – mesélte az életerős asszony, aki a koronavírust is legyőzte, sőt, a kórházban a tőle fiatalabbakat gondozta. Elmondta, hogy bár elég rosszul lát és hall, de soha nem volt komolyabb betegsége. Ma már nem nagyon szeret kimozdulni otthonról, de horgászni szívesen elkíséri a fiát. Legszívesebben azonban a két és fél éves dédunokájával, Sárával játszik. 

Rózsika néni a gyermekeivel él. Próbál segíteni a ház körüli teendőkben, de azt is bevallotta, hogy ő már eleget sütött, főzött, takarított életében, nem szereti csinálni. Ha lánya ilyesmire kéri, azt meg se hallja – viccelődött az ünnepelt, akit a hosszú élet titkáról is faggattuk, de Rózsika néni szerint nincs különösebb titok. Számára az összetartó családja jelenti a legnagyobb megtartó erőt. Mint mondta, soha nem veszekedtek, dolgosan, békességben éltek és élnek ma is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában