Galériával

2022.06.27. 13:30

Hármas ünnepet tartottak a lakiteleki katolikus egyházközségben

Hármas ünnepet tartottak vasárnap a lakiteleki Jézus Szíve-templomban. A helyi katolikus közösség a környékbeli hívekkel és atyákkal együtt ünnepelte a közel százéves templom búcsúját, a helyi fiatalok bérmálkozását, a templom és a plébánia megújulását, valamint a szabadtéri misézőhely megépülését.

Vajda Piroska

Több mint húsz éve volt utoljára nagyobb felújítás.

Fotó: Bús Csaba

 Az épületeket dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek áldotta meg. Az ünnepre Tiszaalpárról, Tiszakécskéről, Nyárlőrincről és Szentkirályról is érkeztek zarándokok, akiket a szentmise és a körmenet után szeretetvendégségre hívtak a lakiteleki egyházközség tagjai – tudtuk meg Olajos Istvántól.

Az egyháztanács elnöke hírportálunknak elmondta, a templom külső-belső felújításával a hívek régi vágya teljesült, hiszen több mint húsz éve volt utoljára nagyobb felújítás a templomban és a plébánián. Az épületeket leszigetelték és újrafestették, valamint felújították a villamoshálózatot is. A felújításokat, illetve a szabadtéri misézőhely megépítését pályázati támogatásból finanszírozta az egyházközség – részletezte Olajos István. Tőle azt is megtudtuk, hogy 

a munkálatokat még nem fejezték be teljesen, mert jövő héten kezdődik a Takács István által készített freskó restaurálása. 

A megújult templom megépülésének 100 éves évfordulóját 2026-ban ünnepli az egyházközség. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában