Több mint sofőr

Miután elég sokáig hallgatja az ember a legendákat valakiről, egy idő után óhatatlan késztetést érez arra, hogy a legenda nyomába eredjen. Márpedig a Kiskőrösi LC buszsofőre, Weiszhaupt János olyan figura, akiről – ha szóba kerül –, bármelyik kiskőrösi játékos azonnal megállíthatatlanul ódákat kezd zengeni. Weiszit – ugyanis szinte csak ezen a néven emlegeti mindenki – természetesen könnyű megtalálni annak, aki a legenda nyomába akar eredni: elég kimenni a Kiskőrösi LC bármelyik idegenbeli mérkőzésére. A Lajosmizse–Kiskőrös bajnoki mérkőzés volt az, amelyen mintegy szúrópróbaszerű vizsgálat alá vettük Weiszit. A kísérlet fényes sikerrel járt, még a várt eredményeket is meghazudtolta, és a Weiszit a klubhoz kötő, szinte eltéphetetlen szálakat fényesen igazolta. Egy bajnokin kezdeményeztünk tehát beszélgetést a Kiskőrösi LC sofőrjével, miután szokása szerint fogadta a hívásokat az oldalvonal mellett állva, és jelentette a telefonon érdeklődőknek, hogy hogy áll a mérkőzés. Ezek végeztével beszámolt arról, hogy amint lefújják majd a meccset, hazatelefonál a feleségének, hogy kezdheti a sütést. 

– Ma mi látjuk vendégül a csapatot – jelentette ki büszkén. – Úgy gondoltuk, hogy nem árt egy kis változatosság, így rántott hús várja majd a fiúkat a meccs után. Hiszen a megyei focihoz egyébként automatikusan és szorosan kapcsolódik a pörkölt. (Ezt az állítását minden egyes, a megyei labdarúgásban szereplő klub, amely legalább egy fél évet végigjátszott bármilyen ligában, száz százalékig igazolni tudja. A szerk.) Ami valóban nagyszerű dolog, és valóban finom étel, viszont most úgy voltam vele, hogy ha már én látom vendégül a csapatot, akkor legyen rántott hús, a változatosság kedvéért. Így minden bizonnyal egy héttel később csak még jobban esik az obligát pörkölt. Összedobták a srácok a kellékeket, hiszen születésnapot ünneplünk, és mivel megvan az ekkora mennyiség kirántásához szükséges konyhai felszerelésem, nagy örömmel látom vendégül az egész társaságot. 

Már pontosan ki van porciózva, 71 karaj, 28 csirkecomb, ez várja majd a fiúkat – jelentette ki a korlát mellett állva, és közben lemaradt a gólról, ugyanis Salami pöccintette a labdát a kapuba úgy, hogy az a kapufáról pattant be, Weiszi azonban nem esett kétségbe a mulasztás okán. – Nem baj, ha lemaradok egy gólról, az a lényeg, hogy mi rúgjuk – jelentette ki.

De nem csak vendéglátásban számíthatnak rá a kiskőrösi focisták, hanem szinte minden apró feladat ellátásában. – Nincs olyan feladat a csapat háza táján, amit ne látnék el boldogan. Ha kell, vizet hozok az ivószünethez. Ha nem hoztunk, elrohanok, és vásárolok. Egyáltalán nem zavar, ha apró elintéznivalókat kell megoldanom. Számomra semmi nem lehet megalázó, ugyanis nem hiszek abban, hogy lenne alacsonyabb vagy magasabb rendű munka. Vallom, hogy a takarítónőtől az atomfizikusig mindenkire szükség van ahhoz, hogy működjön a világ, mert a fogaskerekek így működnek. Ezért van az, hogy számomra semmi nem derogál. Ami a csapatnak az érdeke, azt én megteszem. Egyébként is az a hitvallásom, hogy szeretek segíteni embereken, tehát ez a segítőkészségem nem korlátozódik kizárólag a Kiskőrösi LC-re. Sofőrként Kiskunhalason is felajánlom a segítségemet, ha kell, ha meg vannak szorulva, ők is számíthatnak rám. Dulai János, a klub elnöke mondta egyszer, hogy olyan, mintha a csapat polgármestere lennék – mesélte büszkén.

Segítőkészségének a mértékét jól példázza egy nem túl régi történet. A közelmúltban történt, hogy a pálya gondnoka megbetegedett. A maródi gondnok aggódott, hogy mivel a kórházi kezelés és az azt követő lábadozási időszakban nem tudja ellátni a feladatát, elveszítheti a pályagondnoki beosztását, amely persze nem egy cégvezetői fizetés, de neki az sokat jelentett, amit a klub ezért tudott utalni. 

– Én szívességből, örömmel segítettem, és ó azóta is felemlegeti, ez neki ugyanis nagyon sokat jelentett.

De miért kötött ki vajon így egy megye első osztályú klub, illetve – hogy nagyobb kört húzzunk – a foci mellett? – Hogy a foci mellett hogy kötöttem ki, annak nagyon egyszerű a magyarázata. 1954-es születésű révén nem is igen volt más választásom, mint a foci, abban az időben nem volt más szórakozás a gyerekek számára, mint a rongylabda. És én azt olyan sikerrel űztem, tereltem, rúgtam, hogy sikerült bekerülnöm a Kiskőrös megyei első osztályú csapatába is felnőttként. Egész játékos-pályafutásom során a Kiskőrösben játszottam, leszámítva azt a két évet, amit katonaként Kalocsán töltöttem, akkor ugyanis a Honvéd Szamuely SE csapatában szerepeltem. Manapság ezt is furcsa hallani a fiataloknak, de bizony abban az időben aki bevonult, labdarúgóként, az egyúttal egy Honvéd csapatba is elkerült. Hosszú azonban nem lett a pályafutásom, a labdarúgást ugyanis aktívan csak 25 éves koromig űztem. Láttam, hogy bennem több nincs, megyei első osztálynál magasabbra nemigen tudok menni, ráadásul akkor a futball még magasabb szinten sem jelentett megélhetést, így aztán huszonöt évesen felhagytam a bajnoki rendszerben művelt felnőtt focival, és inkább a munkahelyemet választottam. Autószerelő lettem, viszont buszsofőrként mindmáig a kedvenc sportágam közvetlen közelében lehetek.

Dulai János, a Kiskőrösi LC elnökét is megkérdeztük a megjegyzéséről, hogy Weiszi olyan ő a Kiskőrösnek, mintha a polgármestere lenne. – A konkrét pillanatra nem emlékszem, hogy ez mikor hangzott el, de semmiképpen nem túloztam, amikor ilyet mondani. Róla el lehet mondani, hogy akkora a szíve, és annyira segítőkész, ami nagy ritkaság. Amikor az ember már azt hiszi, hogy többet már nem tud adni, ő rátesz még egy lapáttal. Önzetlenség, végtelen jó szándék, megingások nélkül. Mindig pozitív gondolkodás. Ez jellemzi, ez emeli ki az embertársai közül. Nagyon szeret idejárni a klubhoz, mi pedig nagyon örülünk, hogy kötődik hozzánk. Az ország legjobb csapatbuszsofőrje, ezt szintén felelősséggel ki merem jelenteni. Megéli ugyanúgy a mérkőzéseket, mint a srácok. Nem sofőr, hanem sokkal több, a legkomolyabb támaszunk. Felesége süti a fánkot, miegyebeket, meghívja a csapatot magához, Ha hazajönnek a lányai, ők is jönnek, ők is sütnek, hihetetlenül pozitív személyiség, aki sokat segít nekünk. És aki jelen van. Nem csak személyében, lélekben is jelen van folyamatosan. 

És aki segít, annak vajon viszont segítenek-e? – Igen, és erre azonnal egy egészen konkrét példát is tudok mondani – jelentette ki Weiszi. – 2019-ben leégett a házam. Kérni sem kellett, a megye egyes és a megye hármas keret is egymást fölváltva, egy héten át dolgozott a bontási munkálatokon, egy hét alatt mindent, az egész munkát elvégezték.

De nem csak konkrétan a Kiskőrösi keret – mind a megye egyes, mind a megye hármas - érezteti vele azt, hogy viszontszeretni, tehát nem csak ez a jutalma, hanem a buszsofőrködés önmagában hordozta a jutalmát, hiszen az egész országot bejárhatta sofőrként. Ráadásul úgy, hogy Kiskőröshöz is mindvégig hű maradt. Amikor nem a Kiskőröst segítette, akkor a Stadlert. – Az 1977-78-as idény óta csinálom én ezt, és mindig végig Kiskőrösön. Aligha kell tagadnom, hogy a legkalandosabb esztendők a Stadler mellett töltött évek voltak. A csapat az NB III.-ban a Kőrös csoportban szerepelt, akkor azt az országrészt jártam be rendkívül alaposan. Következett az NB II., az ismét egy hatalmas halmaznyi város, település pálya, stadion megismerését hozta magával, majd aztán jöttek az NB I.-es évek. Ott a Dunántúllal egészíthettem ki a helyismereteimet, Szombathelytől Pécsen át Nagykanizsáig, az első osztály akkor ugyanis a fővárosiak mellett jórészt dunántúli csapatokból állt, szinte csak elvétve akadt egy-egy keleti fellegvár. Bár azok tényleg fellegvárak voltak, Debrecen, Békéscsaba, Diósgyőr. Így aztán alaposan megismertem az országot Keleten is, Nyugaton is.

Az egyik legkevesebb anekdotája az, amikor Vácra mentek idegenbe a Stadler FC-vel. – Egy kicsit késésben voltunk, Pesten elég nagy dugókba futottunk bele, úgyhogy örültem, amikor Vácra még időben odaértünk. A srácok azonnal rohantak az öltözőbe, gyúratni. Én a dr. Mohácsi Jánossal intéztem még az apróbb-cseprőbb elintéznivalókat, amikor a Vác elnöke nagyon kedvesen invitált kávéra, szendvicsre, üdítőre az irodájába. Dr. Mohácsi odasúgtam nekem, hogy „alighanem összetéveszt a Jóskával. Szerintem most már hagyd meg ebben a hitében.” És mivel tudtuk, hogy Stadler Jóska arra a meccsre nem fog tudni jönni, hivatalosan ugyan nem vállaltam fel, hogy én vagyok Stadler József, de nem ábrándítottuk ki a váci elnököt.

Adódik a kérdés, hogy a család vajon hogyan viseli ezt az időigényes kötődést.– Feleségem van és két lányom, az egyik orvosi, a másik pedig jogi doktor. A felségem hálistennek jól viseli ezt a mániámat. 

Elképesztő mennyiség nokedlit szaggattak már a csapatnak, fánkot sütnek rendszeresen. Nem egyszer volt már, hogy receptet is elkérték. Én úgy fogalmaznék, hogy aligha nyűg ez például a feleségem számára, de ha mindenképpen rá akarnánk akasztani a nyűg kifejezést, akkor olyan nyűt, ami egyúttal kellemes is, és ha nem áll fönn, már hiányzik.

Ha van tervezett kérdés, ami az eddig elhangzottak alapján minden bizonnyal tökéletesen feleslegessé vált, akkor az az, hogy Weiszhaupt János vajon a kiskőrösi hazai mérkőzéseken is jelen van-e. Természetesen jelen, sőt, edzéseken is.