Labdarúgás

2022.08.13. 14:43

Hat gólt gurított a Kiskunmajsa a Kiskunhalasnak

A versenykiírások után vált biztossá, hogy a Faddikorr Kiskunhalasi FC biztosan a megyei másodosztályban fog szerepelni a következő idényben. Kuhn Róbert csapata a szombaton fogadta a szintén megye kettes Kiskunmajsát. A találkozó pikantériája az volt, hogy a vendégek trénere Kis Péter éveken át a halasi csapat edzője volt.

Földes Péter

Fotó: Földes Péter

Szombat délelőtt kiváló labdarúgó időben fogadta a Kiskunhalas csapata a Kiskunmajsát. A vendég majsai együttesben több olyan labdarúgó is akad, akik az elmúlt évben még a halasi gárdát erősítették. Mind a két csapat tartalékos összeállításban készült a találkozóra, ahol az első percben Gilicze Bence előnyhöz juttatta a vendégeket, majd újfent ő talált a kapuba. A 15. percben egy büntető területen belüli szabálytalanság után Béleczki játékvezető a büntetőpontra mutatott melyet Boros Tibor értékesített. Azonban a halasiaknak is volt lehetőségük, Csorba Krisztián révén, ugyanis kétszer is nagy helyzetben ment kapura ám mindkét esetben hárított a vendég hálóőr. A 25. percben egy szépen felépített támadás után Pocsai Ákos talált be a halasiak kapujába így már 4-0-ra vezettek a majsaiak. Az első játékrész végén, a majsai csapat újabb gólt szerzett Gera Ádám révén.

A második félidőben is többet volt a majsai együttesnél a labda és Gera Ádám ismét betalált kialakítva a 0-6-os végeredményt.

A lefújás után Kuhn Róbert nyilatkozott a felkészülésről és a kereten belüli átalakulásról. – Augusztus elsején kezdtük el a felkészülést, heti három edzéssel és egy edzőmérkőzéssel készülünk a bajnokságra. Az elmúlt évek sikertelensége után úgy döntöttünk, hogy visszább lépünk egy osztályt és a megye kettőben fogunk szerepelni a következő idényben. Ez talán a klubnak is illetve a játékosoknak is jobb lesz. Ez idáig a Kiskunfélegyháza második együttesével játszottunk egy rendkívül jó hajtós mérkőzést, ahol 4-2-re győzni tudtunk. Ma pedig vereséget szenvedtünk a Kiskunmajsától, akiknek gratulálok. A felkészülésben is illetve csapategységben is előrébb tartanak, mint mi.

A tréner beszámolt a játékoskeretben történő változásokról is. – A tavalyi keretből nagyon sokan eligazoltak főként megyei elsőosztályú csapatokhoz. A koncepciónk az, hogy sok helyi játékosból álljon a keretünk ez részben meg is valósul ugyanis a húsz fős keretből tizenegy kiskunhalasi és kilenc vajdasági játékos van. Érkezett hozzánk Plavsic Sasa illetve Csorba Krisztián Kiskunmajsáról. Ma is volt tesztjátékosunk majd a jövő héten derül ki, hogy jönnek-e vagy nem. A mai mérkőzésre sajnos tartalékosan álltunk fel, ugyanis van játékosunk aki, nyaral vagy dolgozott.

Kuhn Róbert beszélt a következő szezonra kitűzött célokról is. 

– Elsődleges célunk az, hogy legyen egy jó csapatkohézió, szeressünk focizni, élvezzük a játékot. Eredményt úgymond nem nézzük, nem akarom, hogy rosszkedv legyen az öltözőben. Nyilván szeretnénk minél több mérkőzést megnyerni a bajnoki mérkőzések során. Sok csapatot nem ismerünk, mivel most játszunk ebben az osztályban először, de szerintem a saját játékunkra kell koncentrálni az lehet a hosszú távú siker titka.

A vendég együttesből, a csapatkapitány, Boros Tibor értékelte a felkészülési időszak eddigi szakaszát. 

– Négy héttel ezelőtt kezdtük meg a felkészülést a bajnokságra. Eleinte heti két edzésünk volt majd átálltunk három edzés és egy mérkőzésre. Felkészülési találkozón vereséget szenvedtünk Mórahalom és Kecel csapatai ellen illetve döntetlent értünk el Nemesnádudvaron. Új vezetőedzőnk lett a nyáron Kis Péter személyében, aki rendkívül nagy fegyelmet és feszes tempót diktál nekünk. Az ő munkája nagyon meglátszik a csapaton. A keretben jó nagy mozgás volt a szokásoshoz képest ugyanis négyen mentek el tőlünk és hatan érkeztek. Domán Gábor abbahagyta, Szőke Henrik Kiskunfélegyházára igazolt, Plavsic Sasa és Csorba Krisztián pedig halasra távoztak. Érkezett Pocsai Ákos, Mucsi Ákos, Lengyel Gergő Kiskunhalasról, Tóth Tamás Tázlárról, Torma Roland Bordányból és Maconka Nándor Tompáról. A csapatunk célja, hogy dobogón végezzünk, de én személy szerint szeretnék bajnoki címet ünnepelni az idény végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában