Hirdetés

2022.08.14. 09:42

A tábor, amely segít kimondani: szép és értékes vagy

Szépségverseny, Roma est és Ki mit tud: három olyan kiemelt program, amely nélkül az ÁGOTA Tábor ma már elképzelhetetlen lenne. A jubileumi ÁGOTA Tábor több száz lakója közt alig akad olyan, aki még nem próbálta volna ki magát valamilyen sportágban, ügyességi vetélkedőben, esetleg ne lépett volna színpadra megmutatni magát ÁGOTA Falva közösségének.

A táborban sokféle módon mérettethették meg magukat a gyerekek

Fotó: Karnok Csaba

– Rendkívül fontos, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataljaink el tudják hinni magukról, hogy ők is szépek, tehetségesek, s nemcsak közösségünk, hanem a társadalom számára is értékes emberek – hangsúlyozta Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója. – Táborunk mindenkori célja, hogy erősítsük a gyerekek önbizalmát, és pozitív énképpel térjenek haza a tíz nap elteltével.

A táborban sokféle módon mérettethették meg magukat a gyerekek, a sportbajnokságon többféle sportágban is megmutatták erejüket, gyorsaságukat, ügyességüket. Emellett három estén lehetőségük nyílt színpadra lépni. Elsőként a szépségverseny került sorra, ahol a fiú és lány nevezők száma 3 korcsoportban meghaladta a 200 főt, vagyis a táborozók létszámának több, mint a fele vett részt az eseményen. A zsűri a díjazottak sorrendjének kialakításakor nem csupán a külső megjelenést vette figyelembe, hanem tekintettel volt a belső szépségre, a kisugárzás varázsára is, hiszen a valódi szépség belülről fakad, így rendkívül sok helyezést és jutalmat osztottak ki.

A Roma est hagyományosan az ÁGOTA Tábor egyik legfontosabb programja már 15 éve. Idén egy táncos színdarabbal készültek a táborozók erre az alkalomra, amely a lányszöktetés hagyományát elevenítette fel. Két fiatal szerelmes, és civakodó családjaik történetének tapsolhatott a közönség. A táborban vendégül látták ezen az estén Langerné Victor Katalint, Novák Katalin köztársasági elnök asszony tanácsadóját is, aki az est kezdetén kedves szavakkal köszöntötte a táborozókat, s kiemelte, hogy minden olyan eseményre elmegy az országban, ahol roma közösségek mutatják meg magukat.

A 16 éves Turai Melinda játszotta az előadás női főszerepét. Most először lépett fel, ráadásul több száz fős közönség előtt. Mint elmondta, olyan jó élmény volt számára az előadás, hogy a későbbiekben komolyabban is szeretne táncot tanulni. Az estet a Parno Graszt együttes koncertje koronázta meg.

– A roma identitás erősítése, a büszkeség érzésének kialakítása, támogatása nagyon fontos lehet, hiszen a gyerekek, akik sorsukból kifolyólag gyökértelennek érzik magukat, a roma származásuk megélésével mégis valamiféle gyökereket kaphatnak itt nálunk. – összegezte a program fontosságát Szili-Balog Mária, az est házigazdája.

A 25. ÁGOTA Ki mit tudon szintén részt vett a táborozók legnagyobb része, egyénileg és csoportos produkcióval is készülhettek. Sokan remegő kézzel fogták a mikrofont, sokaknak elakadt a szava, elfelejtették a mozdulatot, a szöveget, esetleg nem találtak bele rögtön a megfelelő hangokba, de egyetlen olyan fellépő sem akadt, aki ne érezte volna minden pillanatban, hogy szeretve van, és mindenki megbecsüli a bátorságát, amiért fellépett a színpadra megmutatni tehetségét. A programon újfent kiderült, hogy a táborozó 360 gyermek empatikus, elfogadó közösséget alkot, s hogy az ÁGOTA közösség gyerekei és fiataljai egymás ajándékai tudnak lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában