Galériával

2022.08.14. 19:00

Többféle ételt kínáltak a bácsalmási forgatagon

Három napon át színes programokat kínáltak a szervezők a bácskai kisváros lakóinak és az oda látogató vendégeknek.

Juhász Jenő

Az Ízes Bácska Egyesület káposztás birkapörkölttel készült.

Fotó: Juhász Jenő

Németh Balázs polgármester köszöntőjében elmondta, hogy az első Népek-Ízek Forgataga elnevezésű rendezvényüket 12 évvel ezelőtt tartották meg. A pandémia azonban közbeszólt, némi kihagyás következett, s most érkeztek el a tizedik fesztiválhoz. Az idei rendezvényre három testvértelepülésről: Backnangból, Bezdánból és Nagymegyerről is érkezett küldöttség.

A kéttucatnyi zenés, táncos bemutató mellett gyermekprogramok is szerepeltek a palettán.

Szombaton délután pedig a városi önkormányzat támogatásának köszönhetően 2500 kóstoltató ételadag került kiosztásra a nemzetiségi közösségek és más civil szervezetek közreműködésével. A horvát kisebbség saslikkal, a roma közösség vegyespörkölttel, az Ízes Bácska Egyesület káposztás birkapörkölttel, a Bácsalmási Nemzetőr Egyesület frankfurti levessel, a Málta és Gondviselő Közösség pedig palócgulyással kedveskedett a sátrukat felkereső vendégeknek. A Bácsalmási Kulturális Egyesület köcsögös babbal, a Bácsalmási Német Önkormányzat töltött paprikával, a Bácsalmási Városi Önkormányzat langallóval és kakaós kaláccsal, az Őrszállásiak pedig kulen szalámival kínálták az ételkostolókat.

Pénteken és szombaton egész napos nyitva tartással és ingyenes belépéssel fogadták azokat, akik megtekintették a nemrégiben átadott Kossuth utcai tájházat és a Hősök terén lévő Siskovics-kúriát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában