Labdarúgás

2022.09.25. 21:44

Nem bírt egymással a Jánoshalma és a Bácsalmás

A labdarúgó Megye I. ötödik fordulójában, a Jánoshalmi FC, a Bácsalmási PVSE-t fogadta hazai pályán. A találkozó gólt nem, csak helyzeteket és hatalmas küzdelmet hozott.

Földes Péter

Fotó: Földes Péter

A találkozó mezőnyjátékkal indult, mind a két gárda a biztos védekezésre fektette a hangsúlyt. A hazaiaknál volt többet a labda, ám az utolsó passzoknál rendre hibáztak. A vendégek ívelésekkel próbálkoztak feltörni a házigazdák védelmét. Az első lehetőség az első negyedóra végén volt, amikor is Stojanovic kapott labdát Lengyel Szabolcstól, majd megiramodott a vendég kapu felé és lőtt, ám Koncsok a helyén volt. Ezt követően egy-egy szöglet, szabadrúgás után volt veszély a kapuk előtt, ám egyik csapat sem került tiszta ziccerbe. A 45. percben, Körmöci vágta fel Gáspárt, jó negyven méterre kapujától. A pontrúgást Papp Dominik végezte el, aki Szabó Szilárd fejére varázsolta a játékszert, ám a fejest könnyen védte Koncsok.

A második játékrész elején kicsit megélénkülni látszott a jánoshalmi támadójáték, a 47. Percben Gáspár vette el a labdát Zsoldostól, majd passzolt Stojanovicnak, aki visszatette Gáspár elé a pettyest, aki középre tálalt, ám Zsoldos hatalmasat mentett becsúszva. Az 59. percben Cvetkovic ívelte fel a labdát Pappnak, aki szépen levette majd lőtt, ám a labda elkerülte a kaput. A 64. percben egy beadás Cvetkovicot találta meg, aki levette majd Koncsok mellett a hálóba lőtt. Azonban Szűcs Gábor játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Két minutummal később Harnos került nagy helyzetbe, ám kapásból fölé lőtt. A 87. percben a csereként beállt Huszka ellen szabálytalankodtak húsz méterre a vendég kaputól. A labda mögé Cvetkovic állt oda, azonban lövés megpattant így vált nagyon veszélyessé, ám végül szögletre kicsorgott a játékszer. A 93. percben Daliborhoz került a labda, levette majd lőtt, ám Lengyel Péter nagyot védett. A játékvezető pedig hármat fújt a sípjába, és véget vetett a találkozónak.

Jánoshalmi FC - Bácsalmási PVSE 0-0

Jánoshalma, 200 néző, vezette: Szűcs Gábor (Polyák Attila, Tóth István)

Jánoshalma: Lengyel P. - Túri, Cvetkovic, Busa, Stojanovic, Gáspár (Suhajda 81.), Szabó Sz., László, Nagy R. (Angeli 75.), Papp D. (Huszka 61.), Lengyel Sz. (Fenyvesi B. 69.) Technikai vezető: Sarok Attila

Bácsalmás: Koncsok – Harnos, Denkovity (Gabric 73.), Körmöci, Csanádi (Horváth D. 85.), Crkvenjakov, Szabó A., Szalma (Nincsevics 39.), Bálity (Benkő 88.), Zsoldos. Edző: Teslic Igor

Sárga lap: Lengyel Sz. 30., Fenyvesi B. 90. illetve Denkovity 33., Harnos 50., Szabó A. 83., Bálity 86., Benkő 94. percben

Fenyvesi Ferenc, a Jánoshalma edzője: – Két közel egyforma képességű csapat találkozott, mi voltunk domináns helyzetben a meccs alatt. Visszatérő hiba, hogy nem tudunk sáfárkodni a lehetőségeinkkel. A mérkőzéseket gólokkal lehet eldönteni, innentől kezdve nehéz nyerni. A mutatott játékkal megvagyok elégedve, ismét nagyon jól játszott a csapat. Egyértelműen azon fogunk dolgozni, hogy a következő találkozókon gólokat tudjunk szerezni.

Teslic Igor, a Bácsalmás edzője: – Egy igazi férfias küzdelem volt, azt gondolom, hogy a 0-0 ellenére a közönség élvezhette a találkozót. Sajnos támadásban ma kevesek voltunk, nem tudtunk mit kezdeni a Jánoshalma védelmével. Igazi gólhelyzetet ők sem tudtak kialakítani a mi kapunk előtt. Ez már a második egymást követő döntetlen a Jánoshalma ellen, úgy néz ki, hogy egymás mumusai vagyunk. Nem mondom, hogy elégedett vagyok az egy ponttal, de annak örülök, hogy mindenki kitette szívét, lelkét a pályára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában