Galériával

2022.10.03. 10:55

Bajai győzelmével az élre állt a Kiskunfélegyháza

A hétvégén a 6. fordulót rendezték meg a megyei labdarúgó bajnokságokban. A megyei első osztályban öt, a megyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában pedig három mérkőzés maradt ezúttal vasárnapra.

PN-összeállítás

Fotó: Pulai Zsóka

Megyei I. osztály

Bajai LC–Kiskunfélegyháza 0–2 (0–1)

Baja, 250 néző, vezette: Sebestyén László (Bán Kristóf, Apró Ferenc)
Bajai LC: Fehér – Knap, Bölcskei (Hesz 77.), Kudella (Urlauber 83.), Németi Végvári 83.), Varga S., Csiki (Vukovits 56.), Tóth D., Baladin, Mezőfi, Follárdt (dr. Pokker 98.). Edző: Koch Tamás.
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Szűcs, Nagy D. (Bálint 78.), Magony, Valkai, Erős (Nemesvári 72.), Oroszi, Nagy V., Kanyó (Ábel 66.), Urbán, Szabó P. (Makány 85.) Technikai vezető: Varga Ferenc.
Gól: Mezőfi (öngól) a 44., Oroszi az 51. percben.
Sárga lap: Mezőfi 77., Varga S. 89. illetve Szabó P. 44., Szűcs 67., Valkai 69.

Koch Tamás: - Az első félidőben nem igazán ment a csapatnak a játék, Félegyháza sokkal jobb volt, nem tudtunk veszélyes támadásokat vezetni. Egy szerencsétlen öngóllal az első félidőben meg is szerezte az ellenfél a vezetést. Az első játékrészre elmondható, hogy a Félegyháza akarata érvényesült. A második félidőben megpróbáltunk támadólag fellépni, de elég hamar megkaptuk a második gólt. Elmondható, hogy Félegyháza uralta a mérkőzést. Továbbá volt két olyan momentum, ahol esetleg szorosabbá tehettük volna a meccset. Egyszer kihagytunk egy nagy helyzetet a kapussal szemben, illetve egy piros lapot hiányoltam amikor a félpályáról kiugró játékosunkat elütötték. Összességében Félegyháza megérdemelte a győzelmet. Hozzátartozik, hogy sok meghatározó játékosunk hiányzik. Sérülés és egyéb okok miatt, az ő hiányukat nem tudtuk pótolni a mai nap.

Némedi Norbert:-Végig magabiztosan játszottunk a mai napon. Labdabirtoklásban felülmúltuk a hazai csapatot ami miatt több lehetőségünk is adódott a kapu előtt. Sokat tettünk azért hogy innen el tudjunk menni három ponttal, szervezettek voltunk. Azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk ma itt a rangadón.

Kiskőrösi LC–Kalocsai FC 2–1 (1–0)

Kiskőrös, 150 néző, vezette: Kovács Bence (Molnár László, Kovács Levente)
Kiskőrös: Tóth Z. - Szedmák (Szabó D. 92), Hajnal, Pekker, Dunai, Nagy A., Mihály, Tóth Á., Vajda, Tóth M. (Andó 90.), Pintyi. Edző: Agócs Zoltán
Kalocsa: Varga S. - Busa (Vass 91.), Rideg, Pirisi (Práger 80.), Bányai (Tapolcsányi 91.), Farkas Z., Farkas Sz., Lakatos-Lengyel, Tóth L., Monori (Romsics 60.), Rábóczki.
Gól: Szedmák a 20., Nagy A. a 70. illetve Farkas Z. a 78. percben
Sárga lap: Pekker 30., Tóth M. 36., Vajda 80. illetve Farkas Sz. 19., Tóth L. 30., Rábóczki 90. Percben

Agócs Zoltán, a Kiskőrös edzője: - Tartottunk a Kalocsától, be is bizonyosodott, hogy nem véletlenül. Az elmúlt mérkőzésen nagyon jó játékkal kaptunk ki, ma pedig egy gyengével nyertünk, ilyen a futball. Mindkét csapatnak akadtak nagy lehetőségei, azonban a kapusok jól védtek. A két gólos előnyünk után sem éreztük magunkat biztonságban, és egy büntető után visszajött a Kalocsa. A győzelemnek örülök, de a mutatott játéknak már nem.

Kohány Balázs, a Kalocsa játékos-edzője: - Nagyon sajnálom a mai mérkőzést, ugyanis talán ma voltunk a legjobbak az idei szezonban, akár fordítva is lehetne a végeredmény. Ma rengeteg helyzetet alakítottunk ki, sajnos nem volt velünk a szerencse. Nagyon bízom benne, hogy hamarosan átszakad a gát és tudunk mérkőzést nyerni.

Soltvadkerti TE–Jánoshalmi FC 2–2 (0–1)

Soltvadkert, 270 néző, vezette: Allaga Iván (Topálszki Szabin, Balogh Máté)
Soltvadkert: Eifert – Veszeli, Katona (Kelemen), Willy, Supka, Farkas B., Plichta, Hegedűs (Tóth Á.), Gémesi, Viola (Rácz), Bashiri (Pál). Edző: Molnár László
Jánoshalma: Lengyel P. - Túri, Cvetkovic, Busa, Stojanovic (Fenyvesi K.), Gáspár, Szabó Sz. (Suhajda), László, Nagy R. (Angeli), Papp D. (Huszka), Lengyel Sz. Technikai vezető: Sarok Attila
Gól: Plichta az 56. Rácz a 81., illetve Lengyel Sz. a 36., Nagy R a 49. percben.
Sárga lap:  Fenyvesi Ferenc 53., Huszka 89.
Kiállítva: Plichta a 92. percben.

Molnár László, a Soltvadkert edzője: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, volt az első tizenöt percben két nagy lehetőségünk is, melyekből nem tudtunk találatot elérni. A jánoshalmiak gyakorlatilag az első lehetőségüket gólra váltották, egy hatalmas egyéni hiba után. A félidőben próbáltam felpörgetni a csapatot, ám a második játékrész elején ismét gólt kaptunk. Ezt követően cseréltem hármat és ez hozta meg a változást a csapatban és mi szereztünk a semmiből gólt, majd azt gondolom, sokat tettünk azért, hogy kiegyenlítsünk. Külön öröm, hogy ebben a szezonban már harmadik alkalommal állunk fel két gólos hátrányból.

Fenyvesi Ferenc, a Jánoshalma szakmai stábjának a tagja: – Az idei szezonban még nem játszottunk ilyen rosszul, mint ahogyan ma. Rengeteget hibáztunk a középpályán és a támadó szekcióban is. A semmiből vezetést szereztünk az első játékrész végén. Ezt követően a félidőben arra kértem a játékosokat, hogy próbáljunk meg megrúgni a másodikat. Hála Istennek ez sikerült, ezek után viszont két hatalmas hibát követtünk el hátul, és előbb szépített majd egyenlítettek a vadkertiek. Érzésem szerint reális a döntetlen, ugyanis a Soltvadkert is megtett mindent azért, hogy itthon tartsa legalább az egyik pontot.

Bácsalmási PVSE–Kecskeméti LC 2–0 (1–0)

Bácsalmás, 190 néző, vezette: Hagymási Attila (Katona György, Csire Róbert)
Bácsalmás: Koncsok – Denkovity, Körmöci, Gabric (Nncsevics 70.), Csanádi (Snyehola 80.), Szűcs, Crkvenjakov, Szabó A., Szalma (Horváth D. 77.), Bálity (Benkő 84.), Zsoldos. Edző: Teslic Igor.
Kecskeméti LC: Kormos – Szabó V., Balázs (KovácsD. 86.), S. Juhász (Varga S. 80.), Varga M., Patvaros, Bozsik, Fekete (Ónodi 44.), Figura (Gáspár 34.), Kőrös, Bessenyei (Tóth A. 65.. Edző: Nagy Lajos.
Gól: Gabric 27., Crkvenjakov 31.
Sárga lap: Crkvenjakov 74., ill. Szabó V. 57.

Teslic Igor: - Ma nem tudtunk a center pályánkon játszani az esőzés miatt, így a kettes pályán zajlott a meccs. Mi jobban tudtunk alkalmazkodni a talajához, hiszen az edzéseinket is itt tartjuk. Az első félidőben már eldöntöttük a mérkőzést, aztán hamarabb is lezárhattuk volna. A második félidőben kihagytunk több helyzetet, aztán a végén még egy 11-etl is kihagytunk, de szerencsére ezúttal ez is bele fért. Magabiztos játékkal sikerült itthon tartanunk a három pontot.

Nagy Lajos: - Az első félidőben csapatjátékban és a harci kedv tekintetében is felvettük a versenyt a hazai csapattal, viszont közben olyan hibákat követtünk el a védekezésben, amikért az ellenfél rögtön megbüntetett bennünket. A második félidőt döntetlenre tudtuk hozni, akkor már a hozzáállásunk is lényegesen jobb volt, de sajnos nem dolgoztunk ki annyi helyzetet, hogy az elég lett volna a pontszerzéshez.

Kecel FC–Harta SE 4–2 (2–1)

Kecel, 100 néző: Vezette: Mucsi Zsolt (Hegyesi Gábor, Szabó Richárd)
Kecel FC: Gerner – Gyenizse (Döbrentei 59.), Bányai, Gavula, Doszpod (Dulai 63.), Sandula, Patai (Sajdik 88.), Torma, Brindza, Csáki, Herczeg. Edző: Vata Zalán.
Harta SE: Ámann – Dakó, Erdei, Makó, Pintér, Hamar, Fekete, Pinczési, Szpirulisz (Tóth 63.), Sibalin (Csehi 72.), Varga. Edző: Csehi Tamás.
Gól: Patai a 24. a 68., Gavula a 32., a 44, illetve Varga a19., Sibalin az 58. percben.

Pandur László, a Kecel szakmai igazgatója: – A mérkőzés elején a Harta egy jól eltalált szabadrúgással megszerezte a vezetést. Még az első játékrészben sikerült egyenlítenünk, majd növelni előnyünk. Viszonylag szorosnak tűnik a végeredmény, ám ha a szünet előtt 5:1 az eredmény se szólhatott volna senki, mivel három, ezer százalékos helyzetet hagytunk ki. A második félidőben a vezetés tudatában játszottunk, főleg a kontrákat erőltettük. Az ellenfél nem adta fel és 3-2-re sikerült feljönniük. A negyedik gólunk bebiztosította számunkra a győzelmet. A hajrá nagy küzdelmet hozott, de az eredményt tudtuk tartani. Gratulálok a csapatnak, mert úgy érzem, hogy akár milyen arányban is, de megérdemeltük a győzelmet.

Csehi Tamás: – Sajnos ismét csak magunkat vertük meg. Sajnos úgy fest, hogy mostanság ilyen szériában vagyunk, remélem, hogy ebből hamarosan kijön a csapat. Gratulálok a Kecelnek, további sok sikert nekik.

Megye II., Déli csoport

Borotai SE–Nemesnádudvar KSE 1–0 (0–0)

Borota, 140 néző, vezette: Pataki Győző (Papp Roland, Csovcsics Róbert)
Borota: Horvát – Mijatovic, Usumovic, Vizin, Vujkovic (Rátkai 77.), Nikutovic (Horváth K. 89.), Lukac (Szabó A. 83.), Körmöczi (Kopunovic 65.), Simic, Szakál, Ciric. Technikai vezető: Dulics Joszip
Nemesnádudvar: Tóth V. – Varga E., Magyari, Aladics, Vinter Z., Schindler, Vinter B., Schaffer (Berger Á. 77.), Klein Szőke 64.), Berger M., Schmidt. Edző: Nasz Balázs.
Gól: Nikutovic az 55. percben.

Főnix SE Foktő–Dusnok KSE 1–1 (0–1)
Foktő, 300 néző, vezette: Kiss-Tóth Dominik (Tóth István, Polyák Attila)
Foktő: Ignácz – Csesznók A., Szőgyi, Markó, Varga A., Kovács M. (Balogh T. 70.), Perity (Lovasi 82.), Matos, Török, Fekete J., Vass. Technikai vezető: Gyuricza János.
Dusnok: Bakula – Jagicza, Pécsy, Szász, Bolvári Z., Mindszenti, Bolvári D., Facskó, Jáksó (Lakatos 69.), Rónai, Rogács.
Gól: Varga A. a 61., ill. Rónai a 29. percben.
Kiállítva: Szász a 83. percben.

Mélykúti SE–Sükösd SC 1–3 (1–1)

Mélykút, 110 néző, vezette: Borbényi Miklós (Csorba Gábor, Marton Renáta)

Mélykúti SE: Molnár – Facskó (Puczi 68.), Papp, Vörös, Balla, Gyetvai, Borsos, Brezovszki (Torma 76.), Hauk (Geleta 46.), Boldizsár, Horváth Z. (Agócs 68.), Papp. Technikai vezető: Kiss Gábor.

Sükösd SC: Gajári – Szabados (Rácz 70.), Horváth Bodó, Balázs (Pusztai 82.), Lógó, Tamás, Ruff, Végh, Tallér, Rozsi, Zsók.

Gól: Facskó a 23., ill. Zsók a 43., 58., Ruff az 56. percben.
Kiállítva: Papp a 24. percben.

Az első osztályban a  következő, e hétvégi forduló párosítása:  Szombat, 15.00: Tiszakécskei LC II.–Kiskőrös , Kiskunfélegyháza–Kunbaja, Harta SE–Bácsalmási PVSE, Kecskeméti LC–Soltvadkerti TE Variens. Vasárnap, 15.00: Jánoshalmi FC–Lajosmizsei VLC, Kalocsai FC–Bajai LC, Akasztó FC–Kecel FC.V. M.

A megye I. állása

1.     KISKUNFÉLEGYHÁZA  6     4     2     0     15–6  14
2.     BAJA  6     4     0     2     14–10 12
3 .    BÁCSALMÁS   5     3     2     0     10–4  11
4 .   KISKŐRÖS    5     3     0     2     10–6  9
5 .    KUNBAJA     5     3     0     2     10–9  9
6 .    AKASZTÓ     6     3     0     3     5–8   9
7 .    JÁNOSHALMA  6     2     3     1     7–5   9
8 .    SOLTVADKERT 6     2     2     2     15–14 8
9 .    KECEL 6     2     1     3     13–14 7
10.    TISZAKÉCSKE II.   6     1     3     2     9–15  6
11.   KECSKEMÉTI LC     6     1     1     4     8–11  4
12.   HARTA 5     1     1     3     7–11  4
13.    LAJOSMIZSE  5     0     3     2     8–13  3
14.   KALOCSA     5     0     2     3     6–11  2

Megye II., Dél

1.    BOROTA      5     4     0     1     16–4  12
2.    FOKTŐ 6     3     3     0     17–7  12
3.    DUSNOK      5     2     3     0     14–7  9
4.    KISKUNHALAS 5     2     2     1     7–7   8
5.    ÉRSEKCSANÁD 5     2     1     2     8–10  7
6.    MÉLYKÚT     6     2     1     3     8–10  7
7.    NEMESNÁDUDVAR     6     2     0     4     13–16 6
8.    SÜKÖSD      5     2     0     3     5–9   6
9.    KELEBIA     5     0     0     5     4–22  0

Megye II., Északi csoport

1.    NYÁRLŐRINC  6     5     1     0     20–5  16
2.    SC HÍRÖS-ÉP       6     4     1     1     24–8  13
3.    SOLT  6     4     1     1     22–7  13
4.    KEREKEGYHÁZA      6     3     1     2     17–15 10
5.    LAKITELEK   6     3     0     3     8–12  9
6.    KISKUNMAJSA 6     2     2     2     7–10  8
7.    KUNSZÁLLÁS  6     2     1     3     11–14 7
8.    K.-FÉLEGYHÁZA II. 6     1     0     5     8–20  3
9.    ÁGASEGYHÁZA 6     0     3     3     7–23  3
10.   CSÓLYOSPÁLOS      6     0     2     4     9–19  2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában