Ünnepvárás

2022.11.27. 20:19

Izsákon is advent első vasárnapját ünnepelték – galériával

A település centrumában hatalmas koszorún négy elektronikus lámpa jelképezi a gyertyákat. Az ünnepség itt is, ahogy a legtöbb településen társasági esemény is egyben.

Barta Zsolt

Sokan kilátogatttak az adventi gyertyagyújtásra

Fotó: Barta Zsolt

A karitász munkatársai birsalma lekvárt, gyertyákat, kalendáriumokat árultak, a befolyó összegeket pedig jótékonysági célra használják fel. A Vino étterem munkatársai sátorral települtek ki, ahol forró teát, forralt bort és süteményt is árultak a közel 6 fokos hidegben. 

Tetézi Lajos újságíró üdvözölte a gyertyagyújtásra kilátogató családokat, majd pedig Bajkó Zoltán katolikus plébános tartott beszédet, felhívta a figyelmet az ünnep jelentőségére. Megemlítette a szent család történetének jelentőségét. Mint mondta, az első gyertya meggyújtása mutatja azt, hogy közeledik a legszebb ünnepünk, Jézus megszületése. Az izsákiak tudják, hogy az ünnep akkor az igazi, ha együtt éljük át. Idén az első adventi gyertyagyújtás során azokra emlékezünk, akik nem lehetnek közöttünk, mondta a plébános. 

– Égjen azokért, akik tettek a városért, és azokért is, akik felneveltek bennünket. A második gyertya a jövő héten azokért világítson majd, akik szegények, akik nélkülöznek. Ne felejtsük el, hogy ezekben az időkben szükség van a jó szóra a vigasztalásra mindenkinek. A koszorú harmadik gyertyája azokra emlékeztessen, akik kivívták számunkra a szabadságot, és lobogjon a mindennapi hősökért is. Közéjük tartoznak az anyák, az apák, és akik gyermeket ajándékoznak nekünk. A negyedik gyertyát gyújtsuk meg majd karácsony előtt önmagunkért és egymásért. Jól tudjuk mi izsákiak, hogy az örömünk akkor az igazi, ha azt meg tudjuk, majd osztani másokkal is – mondta végül Bajkó Zoltán plébános. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában