Fórum

2022.12.07. 06:50

A TIT tagjai jártak a Lakiteleki Népfőiskolán – galériával

Lakiteleken, a Népfőiskolát is magába foglaló Hungarikum Ligetben tartotta meg kihelyezett ülését a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. A TIT tagjai találkoztak Lezsák Sándorral, az Országgyűlés alelnökével, a Népfőiskola alapító-elnökével.

Sebestyén Hajnalka

A TIT tagjait fogadta Lezsák Sándor

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A TIT tagjai a program első részében megismerkedtek a Hungarikum Liget épületegyütteseivel, szoborparkjával. A legtöbb időt a Hungarikum Kiállítóház és Planetáriumban töltötték el. 

A delegációt ezt követően fogadta Lezsák Sándor, aki maga is TIT tag, már a hetvenes évektől. Az elnök bemutatta egy kisfilmen keresztül a Hungarikum Liget teljes komplexumát, mely az elmúlt években folyamatosan bővült. Felidézte a kezdeteket, hogyan vált valóra egykori álma, mely hamarosan teljesen elkészül. Jelenleg még épül az ezerfős Kárpáti rendezvényház, végül a későbbiekben egy naperőmű-teleppel válik teljessé.

Szabics István, a TIT megyei igazgatója köszönetét fejezte ki a meghívásért, majd méltatta a Népfőiskolát és a köré épült szellemi és nemzeti értékeket őrző fellegvárat. Megjegyezte, a komplexum az ismeretterjesztésen túl egy rendkívül innovatív, kreatív szemléletről is árulkodik, melyből mindenki tanulhat. Egyszerre jelenik meg a művészet, a tudomány, az ismeretterjesztés, mely a TIT számára is meghatározó.

Szabics István ezek után vázolta mindennapjaikat. Elmondta: jelen körülmények között egy lehetséges kitörési pont lehetne, ha folytathatnák a járvány alatt is kiválóan működő ismeretterjesztő élményközpont programjukat, melynek keretében másfél év alatt 30 ezer diák volt részese a különböző ismeretterjesztő foglalkozásoknak. Pályázati pénzből tudták működtetni, most újabb támogatásban bíznak.

Lezsák Sándor ennek kapcsán ajánlotta figyelmükbe a Neumann János Egyetemet, mellyel el tudna képzelni egy közös együttműködést, illetve abban is lát lehetőséget, hogy a Népfőiskolával keressenek olyan közös pontokat, ahol segíthetik egymás munkáját.

A találkozó kötetlen beszélgetéssel zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában