Gyógykezelések

2022.12.07. 13:50

Másfél millió forintot gyűjtöttek össze a félegyházi jótékonysági sütivásáron – galériával

A városi adventi programsorozat részeként rendeztek becsületkasszás jótékonysági sütivásárt Mikulás napján Félegyházán. Ezúttal két kislány: a pálmonostori Izabella és a petőfiszállási Lilla gyógykezelésére gyűjtöttek a szervezők.

Vajda Piroska

Idén a pálmonostori Izabella és a petőfiszállási Lilla gyógykezelésére gyűjtöttek a sütivásáron

Fotó: Vajda Piroska

A délelőtti, szakadó eső ellenére is nagyon sokat keresték fel a városháza és a piac bejáratánál az önkéntes sütiárusokat. A délutáni napsütéses időben pedig megállás nélkül szolgálták ki a vásárlókat a segítők, akikből szerencsére ezúttal sem volt hiány. 

Bajzák Andrea, a jótékonysági akció egyik főszervezője hírportálunknak elmondta, egész kistérségi összefogás alakult ki felhívásukra, hiszen nem csak félegyháziak ajánlottak fel süteményeket, hanem a környező településen élők is sütöttek a két kislány javára. 

Bugacról, Gátérról, Petőfiszállásról, Pálmonostoráról és Fülöpjakabról is érkeztek felajánlások. Magánszemélyek, vállalkozók és intézmények egyaránt csatlakoztak az eseményhez.

 Andrea kiemelte a Móra Ferenc Gimnáziumot, Kovács János cukrászmestert, a Dél-100 Kft.-t, Zolinho Egészségszigetet és a Görög Kertészetet, mint a legnagyobb felajánlókat. De a félegyházi tűzoltóság és a rendőrség munkatársai is gyűjtöttek a két kislánynak.

Bajzák Andrea örömmel számolt be arról, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben sem zárkóztak el az emberek attól, hogy támogassanak egy jó ügyet. Az látható volt, hogy a korábbi hasonló jótékonysági akciókhoz képes kevesebb pénzt tudtak a becsületkasszába rakni az emberek, de az érdeklődők száma nem csökkent és nem volt hiábavaló a fáradozás, hiszen közel másfél millió forint adomány gyűlt össze, amit egyenlő arányban osztanak el a két család között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában