Kiskunhalas

2023.02.02. 08:49

A haját levágva szabadult ki a baleset után a fiatal lány

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak a fiatal sofőr ellen, aki még a hajából is levágott egy darabot, mert a tincsei beszorultak egy fa és az általa vezetett jármű közé.

baon.hu

Árokba borult a fiatal lány másik négy utasával együtt tavaly Kiskunhalason

Forrás: police.hu

Közúti közlekedési baleset történt 2022. július 2-án 22 óra 50 perckor Kiskunhalas külterületén, az 53-as számú főúton. Egy 21 éves kunfehértói nő egy Opellel az út 60-as kilométerénél, egy balra ívelő útkanyarulatban lesodródott az útpadkára, majd az árokba hajtott – írja a police.hu.

 A kocsi felborult és egy fának ütközött. A baleset során az autóvezető, valamint három utasa – két 16 éves lány és egy 19 éves fiú – könnyebben sérült, míg egy negyedik utas, egy 20 éves férfi súlyos sérülést szenvedett, neki a csigolyája sérült.

Az ügyet a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálta. 

Kiderült, hogy a fiatal, kevés vezetői gyakorlattal rendelkező sofőr nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a sebességét. 

Kihallgatása során elismerte, hogy hibázott, nem volt rutinja az éjszakai vezetésben, illetve későn észlelte a kanyarívet, ezért nem tudta az autót az úton tartani. Azt is elmondta, hogy az oldalára dőlt járműből először nem tudott kimászni, mert a fa és a kocsi közé szorult a haja, amiből le kellett vágnia egy darabot ahhoz, hogy szabadulni tudjon.

A fiatal lányt a közlekedési vizsgálók közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítják. Ügyében a nyomozás befejeződött, ellene vádemelést javasolnak.

A jogosítvány megszerzése felelősséggel jár, a közlekedésben való részvétel „veszélyes üzem”, hiszen folyamatos figyelmet igényel a sofőröktől annak érdekében, hogy a saját és mások testi épsége ne kerüljön veszélybe.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési munkatársai a közelmúltban összefoglalták a friss jogosítvánnyal rendelkező autósoknak azokat a tanácsokat, amelyeket érdemes megfogadni.

A rendőrökhöz csatlakozva mi is ajánljuk olvasóink figyelmébe az ITT olvasható útmutatásokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában