Bács-Kiskun

2023.02.04. 11:55

Fanni és Noel a legnépszerűbb név

Fanni és Noel volt a legkedveltebb babanév 2023 januárjában a kecskeméti anyakönyv szerint. Megnéztük, hogy mely neveket választották a legtöbben.

Sebestyén Hajnalka

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

A Magyar Keresztnevek Tára éves toplistája szerint – 2021-ben – a legnépszerűbb nevek a fiúknál Levente, Máté és Dominik, míg a lányoknál a Hanna, Zoé és Anna volt. Ezek a nevek a kecskeméti anyakönyvben is gyakoriak, bár 2023 januárjában Anna pont nem szerepelt.

Átböngészve a születetteket, úgy tűnik a lányoknál a Fanni végzett az élen, négy kislányt kereszteltek el így, míg Bellából, Kamillából és Lucából három-három kislányt. Úgy tűnik a Bella más formájában is kedvelt, ugyanis Ninabella és Mirabella is született. Egy-két ritka névre is rábukkantunk, mint például Zejnep és Yara.

A fiúknál a Noel győzedelmeskedett, öt kisfiú kapta e nevet. Második lett a Zalán és a Bence négy-négy kisfiút anyakönyveztek e néven. A listán gyakori volt még a Péter, Nimród, Laurent, Levente, Dominik és Attila. A különlegességek között jegyeztük fel a következő neveket: Eliot, Junior, Zerénd és Bercel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában