Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

2023.02.05. 11:20

Az agrárpolitikai változásokról tartottak fórumot Kalocsán

A gazdálkodókat érdekli a kiszámítható agrártámogatási rendszer, így aztán zsúfolásig megtelt a kalocsai városháza díszterme, ahol a közös agrárpolitika változásairól (KAP) kaptak tájékoztatást. Mint elhangzott: várhatóan a jövő hónap második felében jelennek meg a véglegesített rendelkezések, de a 2027-ig tartó ciklus a tervek megvalósításának időszaka lehet.

Tapodi Kálmán

Az agrárpolitikai változásokról tájékozódtak Kalocsán

Fotó: Tapodi Kálmán

A város térségi szerepének erősödésében a kalocsai és a környék gazdálkodóinak fontos szerepe van, Kalocsa érdeke, hogy minél eredményesebben végezzék tevékenységüket az itteni gazdálkodók –  erről is szólt köszöntőjében Filvig Géza, a házigazda település polgármestere.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Bács-Kiskun Megyei Szervezete által meghirdetett összejövetelen Nagy Attila, az Agrárminisztérium Fejlesztéspolitikai Főosztály főosztály-vezetője ismertette a közös agrárpolitika várható változásait, a támogatási rendszerek alakulását. Többek között elhangzott, hogy a jövőben erősödnek a „zöld elvárások”, de történelmi lehetőségek előtt állnak a magyar gazdálkodók, mert a közös agrárpolitika támogatásához a kormány a maximális támogatást tette hozzá, ami 80 százalékos kiegészítés. 

A gazdaságfejlesztési intézkedések között például jut a mezőgazdaság digitális átállására, öntözésfejlesztésre és a dísznövényágazat kisvállalkozóinak is. A kisüzemi beruházási támogatásokat és a generációváltásokat is ösztönzik.

 Mindezek sikeres eléréséhez az üzleti tervek fontosságát is hangsúlyozta Nagy Attila.

Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) főtitkára a földforgalmi törvény változásaira is felhívta a figyelmet. Mint elhangzott: helyben lakónak továbbra is csak az minősül, aki három éven keresztül életvitelszerűen él az adott helyen. A tartózkodási helynél viszont nagyon kell ügyelni a határidőre, mert az öt év után érvényét veszti. Az időpontoknál pedig mindig a szerződéskötés időpontja a meghatározó. A május 1-től kötött szerződéseknél a vételár vizsgálatánál már nem a húszéves jövedelem-számítás lesz. Minden településen művelési áganként meghatároznak egy átlagárat, aminél az előző évi vételárakat veszik figyelembe. Az átlagártól maximum tíz százalékkal lehet eltérni.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke a fórumot követően úgy nyilatkozott: nagyon hasznos, hogy a gazdálkodók időben megismerjék azt, hogy milyen lehetőségeket tudnak választani, hogyan tudják megszerezni a többlettámogatási forrásokat és ahhoz milyen feltételeket kell teljesíteniük.

– Mindezek az információk arra jók, hogy elindulhasson a gondolkodás, hogy kezdje el mindenki felmérni a saját gazdaságát, hogy milyen adottságai vannak, hiszen minden egyes döntés mögött pénz van, forrás van, de ha nem teljesít, akkor ez természetesen veszteséget okoz neki. Ezért kell jó és megalapozott döntéseket hozni. A falugazdászok segítenek mindezek értelmezésében, a választási lehetőségek ismertetésében, de a döntést mindig a gazda hozza meg – fogalmazott a MAGOSZ elnöke.

A legkisebb gazdaságok is fontosak

Holló Mátyás, a NAK megyei szervezetének alelnöke szerint kiemelten fontos, hogy naprakész, megbízható információkhoz jussanak a gazdák. Mint elhangzott: Bács-Kiskun vármegyében a múlt évben több mint 20 ezer egységes kérelmet nyújtottak be gazdálkodók, melyekből a NAK munkatársai több mint kétharmadát, 13 625 darabot adtak be.

– A kérelemszámok tíz százalékát pedig éppen a kalocsai körzet teszi ki, 1318 kérelemmel. Az itteni átlag gazdálkodói birtokméret 12 hektár, a legkisebb gazdaság egy hektáros, de számunkra a legkisebb gazdaság éppen olyan fontos, mint egy nagyobb gazdaság – hangsúlyozta Holló Mátyás, aki arra biztatta a gazdákat: keressék a falugazdászokat, akik mindenben segítenek, hogy eligazodhassanak az új támogatási rendszer adta lehetőségekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!