Megemlékezés

2023.02.08. 14:49

Emlékesten idézték fel Apostag neves szülöttének, Nagy Lajos írónak az alakját – galériával

A községi könyvtárban emlékeztek meg Nagy Lajos Kossuth díjas íróról, aki az Apostaghoz tartozó Tabánitelek pusztán született száznegyven évvel ezelőtt. A nevét viselő iskola tanulói felolvasóest keretében idézték meg művein keresztül alakját. Ezt követően tekinthették meg a jelenlevők azt a rajzkiállítást, amelyet az iskola diákjai készítettek, az író Képtelen természetrajz című kötetében szereplő állatok alapján.

Lencsés P. Anna

A községi könyvtárban emlékeztek meg Nagy Lajos Kossuth díjas íróról

Fotó: Lencsés P. Anna

Kalmár Kristóf, az általános iskola pedagógusa, a szervező diákönkormányzat vezetője, felidézte a rendezvény megszületésének ötletét:

- Minden évben megemlékezünk községünk neves szülöttéről, de ebben az évben a kerek évforduló miatt úgy döntöttünk a diákönkormányzati tagokkal, hogy a szokásos ünnepségen túl is szeretnénk valami pluszt adni. Kutatómunkára gondoltunk, de az idő rövidsége miatt ez meghiúsult. Akkor döntöttünk a felolvasó est és a kiállítás mellett, mert szerettük volna az évfordulós élményt a településünkön élőkkel is megosztani. Nagy Lajos írásait nagyon nehéz még az általános iskolás korosztálynak értelmezni sajátos humora miatt, ezért olyan részleteket válogattam ki, amelyekben szépet és jót írt az író településünkről, az itt élőkről. Ágoston Rebeka, Bognár Attila, Boros Krisztina, Boros Mónika, Csuka Gábor, Dér Zsófia, Gerencsér Luca, Homó Eliza, Szabados Hanna voltak a felolvasóest közreműködői.

–A rajzkiállításunk anyagát a Képtelen természetrajz könyve ihlette. Huszonegy állatról szóló szövegrészletet válogattunk ki, amelyekből azután négy fős csoportokban készítettek rajzokat az alsós és az ötödikes gyerekek. Nagyon jól sikerültek, a leírtakhoz illeszkedve készítették el őket, sok fantáziával. Két pedagógus kollégám is segített Csanádi Katalin és Sándor Andrea.

– A jövő évben, Nagy Lajos halálának hetvenedik évfordulója lesz, erre is vannak már terveink. Szeretnénk ekkor is méltó módon megemlékezni neves írónkról. Mivel még elég idő állrendelkezésünkre, szeretnénk összegyűjteni azokat a verseket, amelyeket a helyiek írtak Nagy Lajosról, valamint tervezzük felkeresni azokat a még élő lakosokat, akik gyerekként még találkoztak vele – sorolta a terveket Kalmár Kristóf.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában