Frissítve

2023.06.01. 09:37

Baleset az M5-ösön: letarolta a kamion a szalagkorlátot, egy autóval is ütközött – galériával frissítve

Egy tartálykocsis kamion ütközött személyautónak az M5-ös autópályán Kecskemét határában.

baon.hu

A balesetben szerencsére nem sérült meg senki

Fotó: Donka Ferenc

Frissítve (13.11):

A rendőrök a helyszínelést befejezték, így a sztráda ismét járható, azonban a közlekedőknek az érintett szakaszon helyreállítási munkálatokra kell számítania, így továbbra is fokozott figyelmet kérnek a sofőröktől – írja a police.hu.

(12:40):

 A román kamion Budapest irányába haladt, amikor információnk szerint vezetője elaludt, a kamion átszakította a belső szalagkorlátot, és a szemből érkező személyautóval összeütközött. A járművekben csak a két vezető ült, ők nem sérültek meg. A vétlen autós elmondta, hogy Szeged felé tartott, először egy felé repülő szalagkorlát darabot látott, és intenzíven fékezett, majd ezután tért át sávjába a tartálykocsis kamion, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A kamionos is fékezett ugyan, de emiatt járműve bebicskázott és így ütközött össze az autóval. A baleset miatt mintegy tíz kilométeres kocsisor torlódott fel a Szeged felé vezető oldalon.  

Információnk szerint a rendőrök több embert is megbüntettek, akik megálltak, vagy teljesen lelassítottak, hogy fotót készítsenek a balesetről, ezek újabb balesetveszélyt okoztak a sztrádán. A kamion műszaki mentése több órán át tart majd, ezért ismét torlódásra kell számítani az érintett szakaszon

Frissítve (09.50):

A rendőrség információi szerint egy román kamion haladt Budapest irányába, amikor ismeretlen okból letért az útról, átszakította a szalagkorlátot, és a Szeged felé vezető pályatesten összeütközött egy autóval. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, azonban a balesetben résztvevő járművek jelenleg a Szeged felé vezető oldalt teljes szélességében elfoglalják.

A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy a torlódás és a hosszabb várakozás elkerülése érdekében a 445-ös főút lehajtójánál térjenek le az autópályáról.

Korábban írtuk:

A belső szalagkorlátot átszakítva a Budapest felé vezető oldalról a Szeged irányába tartó útpályára hajtott, és összeütközött egy személyautóval egy kamion az M5-ös autópályán, a Kecskeméthez tartozó Hetényegyháza közelében. Műszaki mentés céljából a kecskeméti hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére. Az egységek áramtalanítják a járműveket. A helyszínen vannak a mentők is. A sztráda Szeged felé vezető oldalát lezárták – közölte a katasztrófavédelem.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában