Magyar Falu Program

2022.05.17. 11:28

Számos beruházás zajlik Körösladányban

Több beruházás kezdődött el, és áll előkészítés alatt Körösladányban. Már zajlik a termelői piac kialakítása, a csapadékvízprojekt, emellett újabb utca, a szabadtéri színpad és a ravatalozóbelső is megújulhat.

Papp Gábor

Kardos Károly polgármestertől megtudtuk, a csapadékvíz-elvezető rendszert is továbbfejlesztik Körösladányban /Fotó: BMH/

Körösladány önkormányzatának három újabb pályázatát bírálták el kedvezően a Magyar Falu Programban, aminek köszönhetően több mint 31 millió forintos támogatás érkezik a városba. 

Kardos Károly polgármester hírportálunk megkeresésére elmondta, 5 millió 998 ezer forintot nyertek az önkormányzati temető felújítására. A fejlesztés részeként folytatják a ravatalozó rekonstrukcióját. Az épületet néhány évvel ezelőtt külsőleg már megújították, most pedig a belső részét, a gépészetet, az elektromos hálózatot és burkolatot korszerűsítik majd. 

Az önkormányzat ugyancsak a Magyar Falu Programban 15 millió 338 ezer forintot nyert a Kiss János utca felújítására. Az utca egy részét mintegy másfél évtizede leaszfaltozták, a szakasz vége ugyanakkor csak útalappal ellátott. A beruházás során kijavítják az úthibákat, illetve leaszfaltozzák az útalapos részt, így gyakorlatilag a teljes utca megújul. 

Ugyancsak megújulhat 9 millió 974 ezer forintos pályázati forrásból a szabadtéri színpad, amely fontos városi rendezvényeknek ad helyet. Kardos Károly kiemelte, a meglévő faburkoló elemeket WPC időtálló anyagra cserélik. A korábbi burkolat az időjárás, a tűző nap hatására elhasználódott, elöregedett, így már szükségessé vált a felújítás. 

A polgármester kitért arra, hogy a Kiss János utcában hamarosan megkezdődnek a munkálatok, hiszen a kivitelezőt már kiválasztották, a másik két beruházás esetében is abban bíznak, hogy még idén megvalósulhatnak. 

Megkezdődött a helyi termelői piac építésének előkészítése is, a munkaterületet átadták a kivitelezőnek, a területen álló régebbi, kevésbé jó állapotú épületet már el is bontották. A beruházás 150 millió forintból valósul meg, amihez az önkormányzat 100 millió forint támogatást nyert el, a további 50 millió forintot pedig saját forrásból finanszírozzák. A fejlesztés részeként kialakítanak egy épületet, illetve az épülethez fedett, mégis szabadtéri elárusítóhelyek kapcsolódnak majd. A termelői piac a 47-es út mellett, a helytörténeti gyűjtemény közelében kap majd helyet, az említett elbontott ingatlan helyén. Kardos Károly korábban hírportálunknak elmondta, a jelenlegi piac nem felel meg az előírásoknak, és a kor igényei is sokat változtak az elmúlt időszakban. 

A helyi termelők számára mindenképpen szeretnék megteremteni a lehetőségeket, hogy portékáikat értékesítsék. A városban zajlik a nagyszabású belvíz-elvezetést erősítő projekt is, amelynek során a csapadékvíz-elvezető hálózat kritikus pontjainak felújítása valósul meg Körösladányban. Néhány éven belül ez már a második olyan beruházás lesz, amellyel csökkentik a belvíznek való kitettséget. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában