Kék hírek

2022.05.20. 09:55

Több baleset is történt csütörtökön Békés megyében

Békés megyében csütörtökön három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre, mindhárom ütközés elsőbbségadás elmulasztása miatt történt.

/Fotó: police.hu/

Békéscsabán, a Bajza utca és a Gyulai út kereszteződésében, csütörtökön 7 óra után néhány perccel egy balra kanyarodó személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy másik autónak és összeütköztek. A balesetben a vétlen autós sérült meg, állapota az elsődleges információk alapján nem súlyos. 

Békéscsaba külterületén, a Dobozi úton csütörtökön 11 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője le akart kanyarodni egy bekötőútra, de a manőver megkezdése előtt nem engedte el a neki szemből érkező autót. Összeütköztek, majd a járművek nekicsapódtak egy álló autómentő teherautónak. Az elsőbbségadást elmulasztó autóst súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, a másik kocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett. 

Az esetről bővebben ITT írtunk. 

A harmadik baleset csütörtökön 16 óra előtt néhány perccel történt Békéscsabán, a Szabolcs utca és a Szarvasi út kereszteződésében. Szintén az elsőbbségi szabályok megsértése miatt két személygépkocsi ütközött össze, és az egyik jármű vezetője könnyebben megsérült – olvasható a police.hu oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában