Gyula

2022.05.20. 19:55

A mentők emberfeletti munkát végeznek

Ünnepi állománygyűlést tartottak a közelmúltbeli Mentők napja alkalmából pénteken délben a gyulai mentőállomáson.

P. G.

Fotók: Bencsik Ádám

Az eseményen Schneider László, a gyulai mentőállomás állomásvezető mentőtisztje köszöntötte a megjelenteket. 

Kónya István, a város alpolgármestere elmondta, még egyetlen alkalommal sem vett részt olyan programon, olyan állománygyűlésen, amikor ne szólalt volna meg a csengő, ne kért volna valaki segítséget a mentőktől.

– Így történt ez pénteken is. A mentők embert próbáló, emberfeletti munkát végeznek – hangsúlyozta Kónya István. Az alpolgármester szólt arról, hogy éppen a közelmúltban olvashatott egy szociológiai szakdolgozatot, amelyben az egyetemi hallgató azt elemezte, hogy az emberek milyen érzelmekkel fordulnak az egyes hivatások felé. A kutatások alapján a legtöbb kedvező visszajelzést a mentők, illetve a tűzoltók, a katasztrófavédelemben dolgozók kapták. 

– Néhány éve felforgatott világban élünk, de a koronavírus-járvány még inkább ráirányította a figyelmet az egészségügyben dolgozók, így a mentők munkájának fontosságára – hangsúlyozta Kónya István. 

Kónya István

– Szürke eminenciások vagyunk, tesszük a dolgunkat, gyakran néhányak életében nagyon fontosak vagyunk. Szó szerint mentünk, de néhány perc múlva már halad tovább az élet, és el is felejtenek bennünket – fogalmazott dr. Zentay Attila, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének igazgatója. Mint mondta, aki mentőként dolgozik, nem a dicsőségért, az elismerésért választja ezt a hivatást, hanem megfelelő odaadással, empátiával, humánummal segíteni akar az embereknek. Sokáig csak azok maradnak, akiknek szívből jön ez a meggyőződés. 

Az ünnepségen ezt követően dr. Zentay Attila regionális igazgatói dicsérettel ismerte el a mentőállomás elmúlt időszakban kimagasló teljesítmény nyújtó dolgozóit. Az elismerést Székely Lóránd mentőápoló, Mészáros László mentőtechnikus, Lipován Mihály mentőtechnikus, Karkó Dávid mentőápoló és Schneider László, Gyulai Mentőállomás állomásvezető mentőtisztje vehette át. Az eseményen köszöntötték azokat a személyiségeket és szervezetek, akik és amelyek kiemelten támogatták, támogatják a mentőállomás munkáját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában