Galériával/videóval

2022.05.21. 19:57

Roncsot vágtak és sérülteket mentettek az önkéntes tűzoltók Dánfokon

Első alkalommal rendezték meg a Békés Megyei Önkéntes Tűzoltó Szakmai Napot szombaton, Békés-Dánfokon. Az esemény látványos felvonulással kezdődött, később roncsvágási, mentési és tűzoltási gyakorlat is szerepelt a programban.

Papp Gábor

Fotók: Bencsik Ádám

A számos érdekességet tartogató esemény nyitóakkordjaként reggel 9 órakor látványos tűzoltóautó-felvonulást tartottak Békésen. Dánfokon Kiss András dandártábornok, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Várszegi György, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője lapunknak elmondta, a rendezvényt a Békés Megyei Tűzoltó Szövetség hívta életre szakmai együttműködésben a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal.

Araczki Zsolt, a Békési Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban is voltak hasonló kezdeményezések, ugyanakkor a pandémia alatt a járványhelyzet miatt nem nyílt lehetőség hasonló események megszervezésére. 

Mint kiemelte, az önálló képzések folyamatosan zajlottak, de olyan nagy megyei programot nem lehetett tartani, ahol egymástól is tanulhattak az önkéntes tűzoltók, természetesen hivatásos szakemberek iránymutatásával.

– Az ilyen rendezvényeknek éppen az a varázsa, hogy a résztvevők láthatják, hogy milyen felszereléseket használnak más szervezetek, milyen irányban lehet fejlődni. Emellett az önkéntesek önállóan gyakorolhattak különböző szituációkban – fogalmazott Araczki Zsolt. Mint megtudtuk, a gyakorlatok két nagy feladategyüttest öleltek fel.

Várszegi György elmondta, az első részben az önkéntesek egy feltételezett közlekedési balesetnél tesztelhették tudásukat, illetve a sérültek mentését. A második feladatban egy lakástüzet szimuláltak, ahonnan bent rekedt embereket kellett a füstből kihozni olyan módon, hogy jelentős zaj, villogó fények is nehezítették a dolgukat, és helyismeretük sem volt. Mindez azért is volt fontos, mert így az önkéntes tűzoltók kellő rutint szerezhettek. Békés megyében egyébként tizenhét önkéntes tűzoltó egyesület működik. A szakmai programot Maczek Szilárd alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő koordinálta.

A szóvivő hozzátette, számos gyermek-, illetve családi program is várta az érdeklődőket. Volt ugrálóvár, különböző ügyességi feladatok, valamint az Országos Tűzmegelőzési Bizottság promóciós és szemléltetési anyagokat is biztosított a naphoz. A gyerekek például játékosan betekintést kaptak abba is, hogy miként lehet eloltani a tüzet, de egyéb ügyességi feladatokat szintén végrehajthattak önállóan vagy éppen szüleikkel közösen.

A táborba érkező látogatók megtekinthették a helyszínre érkező járműveket és a beavatkozásokhoz használt felszereléseket és védőruhákat. A tűzoltóktól képet kaptak arról, hogy melyik eszköz mire szolgál, és azokat miként alkalmazzák műszaki mentés vagy tűzoltás esetén.

Araczki Zsolt kifejtette, a délután folyamán már a kötetlen programok kerültek középpontba. A csapatok amatőr strandfociban mérethették magukat, versenyezhettek gépjárműfecskendő elhúzásában, illetve hat kilós porral oltót kellett a lehető legtávolabbra dobni. Kötetlen beszélgetésekre ugyancsak lehetőség nyílt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában