Semmelweis-nap

2022.06.28. 20:53

Megköszönték a dolgozók munkáját az orosházi kórházban

A magyar egészségügy napja, a Semmelweis-nap, 1992 óta minden évben jeles ünnep. A Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben kedden emlékeztek meg az anyák megmentőjéről.

Cs. I.

Dr. Rákóczi Mária fogorvos is elismerést vett át Dávid Zoltántól

Fotó: Melega K.

Elsőként köszöntötte a résztvevőket dr. Duray Gergő intézményvezető. Arra emlékeztetett, hogy ez a visszatekintés alkalma is. A járvány miatt elmaradt a 2021-es évzáró értékelő, ezt is pótolta. Szólt a járvány okozta új helyzetről, az oltókampányról, dolgozóik helytállásáról.

– Az egészségügy átszervezés alatt áll. Kórházunk gazdasági, munkaügyi szervezetei 2021 végén átkerültek a Békés Megyei Központi Kórház irányítása alá, sok kollégánk munkáltatója a BMKK lett, azonban ugyanúgy itt, Orosházán végzik munkájukat. A szakdolgozók, orvosok továbbra is az orosházi kórház menedzsmentjének irányítása alatt állnak. Az elmúlt hónapok a  munkafolyamatok finomhangolásával teltek, további változások ősztől várhatóak – mondta, majd beszélt fejlesztéseikről, a Richter Egészségváros sikeréről, a kidolgozott ösztöndíjprogramról.

Dr. Maronyák Éva házi gyermekorvos is elismerést vett át Dávid Zoltántól

Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója röviden megemlékezett Semmelweis Ignácról, iránymutatásairól, melyek ma is aktuálisak. A jövőt érintve úgy fogalmazott, az a cél, az orosházi kórház stabil gazdasági körülmények között, teljes szakmai körben lássa el térségi feladatát.

Dávid Zoltán polgármester köszönetét fejezte ki a gyógyítóknak, majd elismeréseket adott át. Orosháza önkormányzata megbecsülését fejezte ki a város egészségügyi alapellátásában tevékenykedőknek. Ezután igazgatói dicséreteket vehettek át a díjazottak. Átadták az újonnan alapított intézményvezetői elismeréseket, az orvosigazgatói, ápolási igazgatói, gazdasági igazgatói dicséreteket. 

Az ünnepségen szakszervezeti elismeréseket, főorvosi és adjunktusi kinevezéseket ugyancsak átnyújtottak. A Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben személyi változások miatt dr. Duray Gergő új vezetői kinevezésekről döntött: a megbízott orvosigazgató dr. Farkas Norbert lett. Dr. Bozsár Stefánia a Sürgősségi Betegellátó Osztály megbízott osztályvezető adjunktusaként dolgozhat. Dr. Méhes Mónika a Transzfuziológia vezetése mellett immár a Központi Laboratórium osztályvezető feladatait is ellátja. Az ünnepségen átadtak jubileumi jutalmakat is.

Alapellátási elismerések

Dr. Soós Tibor - háziorvos
Dr. Maronyák Éva - házi gyermekorvos
Dr. Rákóczi Mária - fogorvos
Szávics Krisztina - védőnő
Berki Ilona - körzeti asszisztens

Intézményvezetői dicséret

Dr. Csabainé Dr. Kováts Anikó - Csecsemő- és Gyermekosztály osztályvezető főorvos
Dr. Felek Csanád - szülész-nőgyógyász főorvos
Dr. Makfalvi Ildikó Réka - Anaesthesiológia adjunktus
Dr. Rácz Oszkár Zsolt - Urológia szakágvezető főorvos, orvosigazgató-helyettes
Dr. Fodor István - Belgyógyászat szakágvezető főorvos
Dr. Jónás Noémi - belgyógyász rezidens
Melega Krisztián - kommunikációs vezető
Horváthné Szanyi Rita - szakápoló
Acsai Ildikó - szakasszisztens
Pásztor Anna - kórház higiéne infekciókontroll nővér
Krónikus Osztály kollektívája

Intézményvezetői elismerés

Bárdos-Tóth Mária - CT szakasszisztens
Schwikker Attila - radiológiai adminisztrátor

Orvosigazgatói dicséret

Dr. Floszberger Péter - Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvos
Kasza Anasztázia - szakápoló
Cellár Andrea - SBO osztályvezető ápoló
Erzsiákné Pintér Mónika - vezető műtősnő
Bánki-Horváth Dezső - diplomás ápoló
Puskásné Kozma Katalin - szakápoló
Melega Anikó - Neurológia osztályvezető ápoló
Vízvári Zoltánné - pszichiátriai asszisztens
SBO beteghordó kollektívája

Ápolási igazgatói dicséret

Csizmadia Csilla - szülésznő
Juhász Csilla - röntgen szakasszisztens
Magyar Katalin - szövettani szakasszisztens
Csányiné Gémes Éva - szemészeti asszisztens
Szabóné Tóth Anikó - egészségügyi adminisztrátor
Fekete Zita - egészségügyi adminisztrátor
Béni Erzsébet - szakápoló
Dr. Bacsurné Brandt Judit - diplomás ápoló
Központi beteghordók kollektívája

Gazdasági igazgatói dicséret

Csernus Judit - Döntés Előkészítő Osztály ügyintézője
Szekeres Andrea - Döntés Előkészítő Osztály ügyintézője
Fejesné Mórocz Mária - könyvelő
Tóthné Juhász-Nagy Erika - gyógyszertár vezető asszisztens
Bohus Krisztián - gazdasági kertészeti csoportvezető
Deákné Hajdú Emese - konyhai kisegítő
Dr. Pető Margit - intézeti jogász
Udvardi Éva - gondnok, leltározó
Transzfúziós osztály kollektívája
MSZ EDDSZ Alapszervezete elismerés
Dr. Zsíros Gyöngyi
Főorvosi kinevezések

Dr. Méhes Mónika
Dr. Gáspár István

Adjunktusi kinevezések

Dr. Varga Antónia
Dr. Bihari Brigitta
Dr. Kazi Orsolya Réka

Kinevezések

Dr. Farkas Norbert - megbízott orvosigazgató
Dr. Bozsár Stefánia - Sürgősségi Betegellátó Osztály megbízott osztályvezető adjunktus
Dr. Méhes Mónika - megbízott Központi Laboratórium vezető főorvos

Jubileumi jutalmak

25 éves szolgálati elismerés

Tóthné Bencsics Anita – szakápoló
Hollósi Istvánné – szakápoló
Papp József – műtőssegéd
Szűcsné Gera Gabriella – egészségügyi adminisztrátor
Keresztes János Ferenc – beteghordó
Szabó Dorottya – Anaesthesiológiai szakasszisztens
Gálné Túri Brigitta – röntgen asszisztens
Dénes Lajos - asztalos

30 éves szolgálati elismerés

Őze Tiborné – szakápoló
Széni Tiborné – szülésznő
Szabó Éva – szakápoló
Tomori Mária – műtősnő
Mitykó Anikó Natália – Anaesthesiológiai szakasszisztens
Dr. Tátrai Ildikó – Anaesthesiológiai szakorvos
Szabó Magdolna – egészségügyi adminisztrátor
Jeneiné Lajos Andrea – szakápoló
Horváthné Tóth Ágnes – egészségügyi adminisztrátor
Fosztó László - portás, rendész

40 éves szolgálati elismerés

Dr. Szűcs Péter – gyermekgyógyász szakorvos
Laczi Mihály - beszerzési osztályvezető-helyettes
Brebovszky Péter - pénztáros.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!