Bacsa István

2022.08.19. 13:55

Fröccsöt kért századik születésnapján a Békés megyei közutas

Bacsa István nyugdíjas kollégánkat köszöntötték munkatársaink 100. születésnapján – adta hírül a napokban a Magyar Közút. Pista bácsi átélte a második világháborút, majd 1953-ban útőrnek jelentkezett.

V. E.

Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt. Facebook-oldal

Mint közösségi oldalukon írták, Pista bácsi 1922. augusztus 5-én, egy Endrőd melletti tanyán született. Megélte a II. világháborút, sajnos hadifogságba is került, végül 1947-ben szabadulhatott. 1953-ban útőrnek jelentkezett, az akkor Szarvason lévő szakasztechnikai körzethez került. Útőrként a mai 443-as út mentén kapott közel 10 kilométeres szakaszt. A Békéscsabai Közúti Igazgatóság 1960-as évek végén történt megalakulását követően az útőröket brigádba szervezték, így ő ott folytathatta munkáját. 

Bacsa István

Az 1970-es évek elejétől útellenőr volt egy oldalkocsis IZS motorkerékpárral. A gyomaendrődi mérnökség megalakulását követően, 1975-től nyugdíjazásáig segédraktárosként tevékenykedett, de nem szeretett volna elszakadni a Közúttól, így éjjeliőrként dolgozott még további 5 évet a nyugdíj mellett.

Humora és jókedve mindmáig megmaradt, amikor a köszöntésén üdítővel kínáltak, azt válaszolta: „Nem lehetne inkább, hogy egy kis fröccsöt kapjak?” 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában