Névnap

2023.02.02. 06:30

Nincs a naptárban ez a Mária, de sokan ünneplik Békéscsabán

A hivatalos naptárakban idén sem szerepel február 2-án a Mária keresztnév, Karolina és Aida található meg. Békésben ugyanakkor sok Mária ekkor ünnepli a névnapját, főként a szlovák származású, evangélikus vallásúaknál van ez így. A legtöbben a város nagysága miatt is Békéscsabán találhatók. Ami vigasz számukra, az idei Čabiansky kalendárban ott a mai névnapjuk, valamint a családban és a barátok, ismerősök között is tudnak erről.

Nyemcsok László, [email protected]

Pálinkás Andrásné Maricát két unokája, Andris és Maja is köszöntötte az evangélikus Mária-nap alkalmából

Fotó: Für Henrik

Pálinkás Andrásné, akit Maricaként szólítanak legtöbben környezetében, február 2-án, azaz ma tartja névnapját. A békéscsabai ünnepelt elmondta, ráadásul Mária Magdolna a két keresztneve, tehát két bibliai eredetű nevet visel. Mária volt Jézus anyja, az evangéliumokban pedig hét alkalommal is szerepelnek Krisztus különböző női kísérői. A felsorolások közül hat Mária Magdolnát említi elsőként, a hetedik bejegyzés Jézus anyját helyezi a sor elejére.

– Igen sok Mária nap szerepel a naptárban, természetesen nemcsak én, hanem a hozzátartozóim is tudják, hogy én egy olyan napon ünneplem, ami nincs a magyar kalendáriumokban – hangsúlyozta Marica. – Ezzel igazából nem foglalkozom, a lényeg az, hogy a családom, valamint akik rajtuk kívül is közel állnak hozzám, köszöntenek. Ez a nap is alkalmat ad arra, hogy együtt legyek például az unokáimmal, Majával és Andrissal.

Az ünnepelt kiemelte, ma már a legtöbben sms-ben vagy a közösségi oldalakon köszöntik, és sokan az egyéb Mária napokon is. Ezeket is örömmel fogadja, mert azt jelenti, gondolnak rá, és ezeket az üzeneteket meg is köszöni, érkezzenek bármikor az évben.

Harangozó Imre tanár, néprajzkutató elmondta, igazából nem nemzetiségi, hanem vallási okokra vezethető vissza a február 2-ai Mária nap. Ugyanakkor ennek a hagyománya Csaba újratelepítésétől él, mivel az itt letelepedő ősök szinte kivétel nélkül szlovák evangélikusok voltak.  

Harangozó Imre elmondta, vallási okokra vezethető vissza a februári Mária-nap
Fotós: Imre György-archív

– A protestantizmus a katolikus vallással szemben némileg hátralép, eltávolodik a Szűz Mária-kultusztól, és igaz volt ez az evangélikusokra is – ecsetelte a néprajzkutató. – Szűz Mária neve napja szeptember 12-e, és a katolikusok ekkor ünnepelnek. Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, biblikus értelemben ez Mária tisztulásának, illetve Jézus templomi bemutatásának az ünnepe, és ehhez kötődik az ő Mária napjuk.

Harangozó Imre kitért arra, 18. században vált szokássá, hogy a keresztnevek előtt feltüntetik az azonos nevű védőszent nevét, és annak megfelelő időpont alapján tartják a névnapjukat. Ezért van számos névnapból több is a naptárban.

– Augusztus 20-a Szent István napja, de a magyarok túlnyomó többsége karácsony másnapján, Szent Istvánnak, az első vártanúnak – aki életét adta hitéért –, az emléknapján ünneplik a névnapjukat – mondta a néprajzkutató. –  János napját a legtöbben nálunk Szent János evangelistához, Jézus legfiatalabb tanítványához kötik, mások például Keresztelő Szent János liturgikus emléknapjához. Ilyen módon sok hagyományos keresztnév ünneplésének eredetén végig lehetne menni.

Szűz Máriáról ritkábban ejtenek szót

Harangozó Imre szavait megerősítve több helyen is olvashatunk arról, arról, hogy Szűz Mária az a személy a Bibliában, akiről protestáns berkekben ritkábban ejtenek szót. Legyen ez akár a karácsonyi, akár a húsvéti ünnepkör. Nem szeretnek róla beszélni, mert „ő olyan katolikus”. Hiszen a katolikus tradícióban Mária, a fájdalmak asszonya, a szeplőtelen szűz olyannyira fontos helyet foglal el, hogy hozzá imádkoznak, sőt egy időben társmegváltóként is tekintettek rá. A második vatikáni zsinat óta pedig úgy tartják számon, mint aki „nagylelkű társa” Krisztusnak, de az üdvösség rendjében alatta áll.  A kegyelmet pedig nem a saját hatalmánál fogva közvetíti, hanem azáltal, hogy ő is részesedik benne.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában