Békés vármegye

2023.02.07. 19:20

Egymilliót költöttek a boltokban

Egészen pontosan 940 ezer forint volt az egy lakosra jutó kiskereskedelmi forgalom 2022 első háromnegyed évében Békés vármegyében, miközben az országos átlag 1 millió 155 ezer forintot tesz ki.

L. B.

Forrás: Shutterstock

Közel 1 millió, egészen pontosan 940 ezer forint volt az egy lakosra jutó kiskereskedelmi forgalom 2022 első háromnegyed évében Békés vármegyében, miközben az országos átlag 1 millió 155 ezer forintot, a budapesti pedig 1 millió 368 ezer forintot tett ki – olvasható ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, nemrég közzétett adatsorából.

Az egy lakosra jutó 940 ezer forint azt jelenti, hogy a térség kiskereskedelmi üzlethálózatában ebben az időszakban összesen több mint 300 milliárd forint értékű forgalom valósult meg, amely az országos 2,7 százaléka. A forgalom mértéke 2021 tavasza óta ismét folyamatosan emelkedik, a növekedés tavaly január és szeptember között az előző év azonos időszakához képest 7,3 százalékos volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában