KHESZ

2023.03.21. 11:34

A halak és halőrök napját tartották

A halak és halőrök napja alkalmából tartott programot hétfőn Budapesten a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz). Az eseményen a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) is képviseltette magát, ahol Beinschródt Tibor és Lustyik Gábor munkatársuk „Horgászszövetségi halőrré”, Balda Miklóst pedig „Címzetes vezető halőrré” nevezték ki.

P. G.

Idén már hetedik alkalommal köszöntötték a halak napját, és másodjára a halakat őrző, védő szakembereket

Forrás: BMH

Mint azt a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) Facebookon közzétett tájékoztatásából megtudtuk, Magyarországon kilencvenhét halfaj él, ebből huszonnyolc őshonos védett faj, huszonhét halgazdálkodási jelentőségű őshonos faj, a többi idegenhonos, ezekből huszonhárom fordul elő rendszeresen a belföldi vizekben, hét inváziós és hat spontán jövevényfaj.

A Magyar Haltani Társaság javaslatára, több kapcsolódó szervezet, az akkori Földművelésügyi Minisztérium horgászati és halgazdálkodási főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete támogatásával 2017-től március 20-a a hazai halak napja.

Ennek megfelelően idén már hetedik alkalommal köszöntötték a halak napját, és másodjára a halakat őrző, védő szakembereket, hiszen március 20-a a MOHOSZ kezdeményezésére immár a halőrök napja is.

Az Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Haltani Társaság, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesületének szakemberei idén a MOHOSZ – a horgászok immár 800 ezres táborának érdekvédelmi szövetsége – rendezésében találkoztak.

Az eseményen a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) is képviseltette magát, ahol Beinschródt Tibor és Lustyik Gábor munkatársuk „Horgászszövetségi halőrré”, Balda Miklóst pedig „Címzetes vezető halőrré” nevezték ki.

A KHESZ kiemelte, A halak napját a KHESZ által üzemeltetett halastavakból gyönyörű egészséges háromnyaras pontyok, majd extra méretű 6-8 kilós pontyok és süllő telepítése előzte meg, és a héten is aktív haltelepítés ígérkezik. Kedden egynyaras jászkeszeg érkezett, csütörtökön két- és háromnyaras csuka, emellett várhatóan a jövő héten folyatódnak a háromnyaras ponty telepítések is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában