Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

2023.05.30. 06:30

Indul a Fecskeles madárszámlálási akció Békésben is

Indul a Fecskeles, az MME legújabb lakossági madárszámlálási akciója – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A TermészetLesen program következő állomása a Fecskeles, leánykori nevén Fecskefigyelő.

Gy. R.

Forrás: Shutterstock

A 13 éves adatbázis a fecskék védelmének évében, 2010-ben indult, amit most felfrissítettek. A program többi adatbázisához hasonlóan a Fecskeles célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő „közösségi tudomány” (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe. 

Hasonlóan a többi adatgyűjtő  akcióhoz (mint a Téli madárles, a Gólyales, a Tavaszi természles) a Fecskeles elérhető internet böngészővel és a Turdus mobiltelefonos applikáción keresztül is. Ezért az, aki a korábbi akciók bármelyikében részt vett, az az ott használt bejelentkezési adatokkal tudja böngészni a közelében lévő fecskefészkek adatait, emellett új fészket vagy fészekadatot is felölthet. 

Az MME azt is kiemelte, a megújult adatbázisban a korábbi fészkelőhelyek és számlálások adatai is hozzáférhetőek. A felhasználók több ezer fotó között böngészetnek, az egyesület pedig abban reménykedik, hogy sok ezer új adat kerül a rendszerbe a következő évek során. Azért, hogy ezt megkönnyítsék az adatbázisok használatát bemutató videós segédletet is készítettek. 

Az EU LIFE Nature alapja által a „Közösen a természetért” pályázat keretében támogatott Fecskeles az MME új, TermészetLesen elnevezésű programjának egy következő állomása. Ennek fő célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak és más állatok megfigyelésébe.

A Fecskeles mellett folyamatosan gyűjti az adatokat a tavaszi és kora nyári időszakban megfigyelhető állatokra kialakított adatgyűjtés, a Tavaszi természetles, valamint a Gólyales

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tervei között szerepel még az autók által elütött, áramütés, ablaknak ütközés következtében vagy egyéb okból elpusztult állatok bejelentését is lehetővé tevő applikáció is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában