Békés vármegye

2023.06.08. 09:14

Lecsaptak a 16 tagú drogterjesztő bandára a rendőrök - videóval

Kábítószer-terjesztő hálózat felszámolása érdekében kezdett összehangolt akcióba június 6-án, kedden hajnalban a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Békéscsabai Rendőrkapitányság. A rendőrök bő egy nap alatt Békéscsabán, Békésen, Gyulán és Komádiban összesen tizenhat embert fogtak el, közülük hetet már őrizetbe is vettek.

A vármegyei felderítők egy gyulai és egy békéscsabai férfit azért vettek őrizetbe, mert tiltott bódító hatású szert árulhattak. A nyomozók szárított növényi törmeléket, tizenhárom tő élő kendert, valamint vélhetően bűncselekményből származó félmillió forintot, és egy autót is lefoglaltak. A két férfi mellett további hat olyan embert is előállítottak, akik vásárolhattak tőlük.

Békésen a Békéscsabai Rendőrkapitányság, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok és a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságok „Tisza” illetve „Körös” Közterületi Támogató Alosztályainak rendőrei egy időben három háznál jelentek meg. Összesen öt embert fogtak el, két párt és egy nőt. A nőtől több mint egymillió forintot foglaltak le, a pénzt a gyanú szerint marihuána árusításával kereste. A többieknél, akik szintén árulhattak drogot, élő, és szárított növényeket, növényi törmeléket találtak. Az egyik pár a nő édesanyjánál termesztett kendert, az asszony házának udvarában, egy erre a célra felépített sátorban huszonhét tövet gondoztak.

Közben Békéscsabán a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közterületi támogató egysége a házában fogott el egy férfit, nála is volt gyanús növényi törmelék. Később a helyi rendőrök Békéscsabán, a Bartók Béla útról is előállítottak egy férfit, akinek a zsebében volt drog. A nyomozás eddigi adatai szerint ők is fogyasztók, terjesztők.

Másnap, június 7-én, szerdán reggel a Békés vármegyei rendőrök Hajdú-Biharban, Komádiban fogták el a tizenhatodik embert. A férfi a gyanú szerint a többiekhez hasonlóan szintén kábítószerrel kereskedett, és lehetett kapcsolata a Békésben elfogott személyekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában