Munkaerőhiány

2022.05.26. 20:00

Szakács, pincér kerestetik

A vendéglátásban megyénkben is megnőttek a bérigények, ráadásul kevés a képzett szakember.

HE

Fotó: Shutterstock

A Balatonnal 800-900 ezer forintos fizetéssel is hirdetnek séf vagy séfhelyettes állásokat, mégsem jelentkezik senki. Kiderült, megyénkben is jelentős a munkaerőhiány a vendéglátásban és a szállodaiparban, az étteremvezetők csak nehezen tudják összeverbuválni a működéshez szükséges csapatot. 

Különösen nyáron 

– Nálunk még nem aggasztó a helyzet, de jelentős a szakemberhiány – fogalmazott Bágyi Péter, a Bokik Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Osztályának elnöke. – Ennek egyik oka, hogy a koronavírus-járvány idején sokan hagyták el a pályát, főleg a vendéglátásban, most pedig hiányoznak a szakácsok, pincérek, bárosok és pultosok. Úgy gondolom, hogy megyénkben többnyire megvan az üzemeltetéshez szükséges személyzet, bár hozzá kell tenni, hogy vannak olyan helyek, amelyek a Covid után nem tudtak újranyitni. Akik azonban komolyan gondolták a vendéglátást és szállodaipart, életben maradtak. Munkaerőpótlás azonban nagyon kellene, különösen a nyári időszakban, mert sok étterem csak a nyári szezonra nyit ki. Azt tapasztaljuk, hogy most minden étterem-tulajdonos pincért és szakácsot keres. Szerencsére azért térségünkben nem olyan nagy a baj, mint a magyar tengernél, mert tudjuk, hogy ott három hónap alatt kell megkeresni az egész éves bevételt. Térségünkben azonban egész évben nyitva vannak a szállodák és a vendéglátóegységek. Várjuk a probléma megoldását, elsősorban a szakképzés részéről, mert nagyon kellenének a jól képzett szakemberek – hangsúlyozta az elnök. 

A balatoni magas fizetésekkel kapcsolatban pedig elmesélt egy történetet. Az egyik séf barátja felhívta az egyik 900 ezer forintos hirdetés feladóját, mert arra gondolt, hogy ilyen jó bérért nyárra elmegy a Balatonhoz dolgozni. 

Nem éri meg 

Azonban kiderült, hogy a 900 ezer forint bruttót jelent, tehát a nettó 600 ezer körül van. Ráadásul reggel 6-ra kellett volna mennie dolgozni, a munkaidő pedig másnap hajnali 2-ig tartott volna. Amikor kiszámolta az órabért, kiderült, hogy rosszabbul járt volna, mint jelenleg, úgyhogy inkább maradt a megyénkbeli kis étteremben. Bágyi Péter jelezte: a béreket, főleg a pincérekét és a szakácsokét térségünkben is emelni kellett, méghozzá jelentősen. Számokat azonban nem szeretett volna mondani. 

Fiatalokkal 

Érdeklődtünk az egyik miskolci étteremben is. Barta Levente, a Bárka étterem vezetője és főszakácsa megerősítette az elnök tapasztalatait. 

– Végzettséggel rendelkező szakembereket szinte lehetetlen találni. Szerencsére az nem is követelmény, hogy az étteremben mindenkinek legyen szakképesítése. Úgy oldjuk meg a problémát, hogy fiatalokkal dolgozunk, a konyhán pedig rutinosabb szakemberek főznek. A konyhai kisegítők az ételek előkészítésében és a tálalásban tudnak segíteni. Nekem is ott kell lennem egész nap, hogy az étterem rendben működjön. A pincérek is többnyire fiatalok, olyanok, akik gyakorlaton vannak nálunk, vagy van egy főállásuk, és beugranak hozzánk havonta 5-10 napra. Azért is alkalmazunk sok fiatalt, mert a bérigények annyira elszálltak, hogy ha azt fizetnénk ki, nem érné meg az üzemeltetés. Ma már szakácsok esetében az 1800 forintos nettó órabér az alap. Épp ezért fordul elő, hogy egyetemista fiatalok, akik tanulás mellett a vendéglátásban dolgoztak, diplomaszerzés után maradnak az étteremben, hiszen jattal együtt jóval többet kereshetnek így, mint pályakezdő diplomásként – mutatott rá Barta Levente.

(A borítóképen: Fiatalok foglalkoztatásával oldják meg a szakemberhiányt | Fotó: stock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában