Egy új szolgáltatást indítanak

2022.06.30. 12:25

Ennyivel drágulnak a tarifák a Miskolci Állatkertben

A Miskolci Állatkert és Kultúrparkban július 1-jétől a szolgáltatások díjemelésének átlagos mértéke 49,7 százalék.

Szaniszló Bálint

Fotó: Ádám János

Az intézmény érvei szerint az  azonban továbbra sem éri el a hasonló állatkertek belépőinek árait. A felnőtt belépő például 1600 forintról 2500 forintra emelkedik. A családi (2 felnőtt és 1 gyermek) 3300 forint helyett 5100 forint lesz.

Mint fogalmaznak, az elmúlt másfél évben a koronavírus miatt a kormány az önkormányzati cégeknek megtiltotta bármilyen új jegytípus, illetve jegyáremelés bevezetését. A korlátozás májusi megszüntetésével a Miskolci Állatkert is kénytelen új díjtételeket bevezetni. Ennek oka, hogy 2022-ben mind a bérek, mind a feladat ellátásához szükséges szolgáltatások és felhasznált anyagok árai jelentős mértékben emelkedtek, továbbá az energia, a takarmány és a karbantartási anyagok jelentős mértékű növekedése várható. Az állatkert jelenlegi színvonalon történő üzemeltetéséhez elengedhetetlen a jegyárak módosítása.

Ellentételezésként július 1-től az éves bérletek ára csökken, amivel arra kívánja ösztönözni látogatóit az önkormányzati cég, hogy évente három alkalomnál többször látogassák meg az állatkertet – akár évszakonként –, ebben az esetben a személyes költségek is csökkenhetnek.

Egy új szolgáltatást is indítanak. Az elektromos rolleres csoportos állatkertvezetés - kizárólag iskolai tanulmányi időben - hétköznap délelőttönként indul majd, amennyiben az időjárás alkalmas rá. Az iskolai csoportok a szükséges papírok kitöltése, a védőfelszerelés felvétele és a roller üzemeltetés alapjainak elsajátítása után állatkerti dolgozó kíséretével teszik meg a jelenleg burkolt utakon az állatkerti vezetéssel egybekötött foglalkozást.

Állatkerti jegyárak július 1-től

Teljes árú jegyek:
Felnőtt (18 év felett): 2500 Ft
Gyermek (3 -18 év között): 1500 Ft
Nyugdíjas (igazolvány felmutatása mellett): 1500 Ft
Regisztrációs jegy (3 éves kor alatt): 100 Ft
Támogatói jegy: 5000 Ft

Kedvezményes árú jegyek:
Családi (2 felnőtt + 1 gyermek): 5100 Ft
további gyermek családi jegy mellé: 1300 Ft
Fogyatékossággal élők: ingyenes
Állami gondozottak: 800 Ft
Csoportos felnőtt (18 éves kor felett, min. 14 fő esetén): 190 Ft/fő
Csoportos gyermek (18 éves kor alatt, min. 14 fő esetén): 1 300 Ft/fő
Csoportos óvodás (óvodai csoportok számára, min. 14 fő esetén): 800 Ft/fő
Csoportos nyugdíjas (igazolvány felmutatása mellett, min. 14 fő esetén): 1300 Ft/fő
Kísérők (csoportos gyermek és óvodás jegy vásárlása esetén, legfeljebb a gyermekek számával megegyező létszámban, valamint fogyatékkal élő látogató esetén 1 fő kísérő veheti igénybe): 200 Ft

Éves bérlet:
Felnőtt bérlet (érvényes a vásárlástól számított 365 napig): 8000 Ft
Gyermek bérlet (érvényes a vásárlástól számított 365 napig): 6000 Ft

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában