Miskolc

2022.12.08. 17:30

A főutca büszkesége lehet újra az Avas szálló - fotók, videó

Új fejezetéhez érkezett Miskolc egykori patinás szállójának megújítása.

PN

Fotó: Ádám János

- A Mathias Corvinus Collegium a magyar diákok tehetséggondozása mellett, az épített örökség védelmét, nagy múltú épületek megújítását is célul tűzte ki, hogy azok az oktatás, közösségépítés és a városi polgári élet színterei lehessenek. Erről Konyári György, az MCC miskolci képviselet-vezetője nyilatkozott szerkesztőségünknek. 

- Olyan emblematikus épületek megmentésébe fogott az MCC, amelyek az adott közösség, az adott város polgárai számára fontosak, a múltban kulcsszerepet játszottak a város életében, de jelenleg leromlott állapotúak, és a gazdasági hasznosításuk évtizedekig reménytelen volt. Ebbe a „mintázatba” illett bele tulajdonképpen az Avas, korábbi nevén Korona szálló is – foglalta össze az előzményeket. 

Egy évvel ezelőtt, 2021 januárjában vásárolta meg az MCC Miskolc városától az Avas szállót. - Az elmúlt egy év az előírások és szabályok betartásával az előkészítést, a tervezést és a közbeszerzési eljárások elindítását szolgálták. Nem volt ez elvesztegetett idő, hiszen eközben is állagmegőrzési munkákat végeztek szakembereink - hangsúlyozta. 

Készülnek a tervek 

A következő szakaszban az építészeti tervek készülnek el. - Ez most egy mérföldkő, hogy megvan az az iroda – a közbeszerzési eljárás nyertese -, amelyik tervezni fogja magát az Avas Szállót. A TSPC mérnökiroda nyerte el a tervezés jogát, és Kádár Mihály lesz a főtervezője az épületnek, aki egyben a TSPC-csoport vezetője is – ismertette Konyári György. 

- Minden a szabályoknak megfelelően kell, hogy történjen, így határozzuk meg a határidőket is. Terveink szerint jövő nyárig készülnek el a tervek, amelyek alapján megújulhat az épület. Várhatóan 2024 elején elindulhatnak a munkálatok, és reményeink szerint 2025 végére átadhatjuk a régi fényében pompázó Avas szállót – hangsúlyozta. 

Kinyílik a tér 

Városi funkciók is helyet kapnak majd az egykori Korona szállóban. - Természetesen a tehetséggondozásnak a fellegvára lesz az egykori szálló, de emellett visszakapja régi funkcióit, és szeretnénk kinyitni a nagyközönség számára is – emelte ki a képviselet-vezető. 

Két egykori bálterem is megújul, köztük a korábbi Kossuth mozinak helyet adó terem is, amely a többi között a város kulturális és közéleti programjainak is méltó helyszíne lehet majd. 

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában