Siker!

2023.01.26. 19:00

Miskolci szinkronkorcsolyások aranyai

A hétvégén rendezték meg a 2023-as Mozart/Amadé Cup-ot Salzburgban.

Nagy-Hankó Krisztina

A miskolci Jégvirág Korcsolya Klubot a Pre-Juvenile kategóriában a Team Frostwork Tiny képviselte, Basic Novice kategóriában pedig a Team Frostwork Basic. Mindkét csapat aranyérmes lett. 

A világbajnokság selejtezőjeként is ismert Mozart kupa több évtizedre tekint vissza, minden évben megrendezik az ausztriai Salzburgban – mondta Bolobásné Szabó Anita, a klub elnöke. A pandémia miatt két évig elmaradt, tavaly már volt, azonban a miskolci csapat nem tudott részt venni rajta, mert egy időpontban volt az országos bajnoksággal. Az eltelt években már több első helyet is elhoztak innen – hangsúlyozta az elnök. 

 

A kicsik nagy napja 

A Tiny csapatban 7 évestől 12 éves korig vannak a lányok. Ők egyébként egy héttel korábban a magyarországi megmérettetésen országos bajnokok is lettek – tette hozzá Bolobásné Szabó Anita. A Jégvirágok számára két nagyon fontos verseny van egy évben, a magyar bajnokság és ez az utóbbi Salzburg-i verseny, ami Európában az egyik legnagyobb nemzetközi kupa. A junior és senior kategóriában egyaránt képviseltetik magukat a világ minden tájáról a legnagyobb szinkronkorcsolya csapatok, még a tengeren túlról is. Ezért is hatalmas büszkeség ez az eredmény. A „kicsik” szuperül szerepeltek, nem volt kérdés az első helyezés számukra. Ami a szorgalmas, kitartó munkának és annak is köszönhető, hogy a kűr, amit bemutattak, nagyon látványos és szórakoztató is egyszerre. Két lengyel, egy német és egy cseh csapatot utasítottak maguk mögé és hozták el az aranyérmet. 

 

Elismert magyar siker 

A Basic Novice csapatnál még komolyabb volt a mezőny, tíz nemzet szinkronkorcsolyázójával kellett összemérniük tudásukat. Csak néhány ország az érdekesség kedvéért: Ausztrália, Japán és Új-Zéland is ott volt a bajnokságon. Nagyon erős programot, azaz koreográfiát vittek, ami a vezetőedzőnek Huszár Diának és Gaál Anna segédedzőnek köszönhető. Egyébként háromszor csendült föl a magyar Himnusz az arénában, a harmadik aranyérmet egy budapesti csapat kapta a felnőtt kategóriában. Óriási élmény és öröm ezt átélni magyarként, külföldön egy nemzetközi sporteseményen – emelte ki az elnök. A lelki tényezőkön túl szakmailag is nagy elismerés és visszaigazolás a befektetett munka eredményéről, mert a nemzetközi zsűri értékelése reális képet ad. 

Számukra nem teher 

A magyar szinkronkorcsolya ékesen csillog világszínvonalon is, a nemzeti válogatott általában benne van az első tízben. Országosan Miskolcon a legnagyobb az utánpótlás bázis ebben a sportágban, tehát biztosítva van a folytonosság. Mindez annak is köszönhető, hogy a gyerekek nagyon lelkesek, imádják a szinkronkorcsolyát, jól érzik magukat ebben a közösségben és szívesen jönnek még akkor is, amikor reggel 6-ra a jégcsarnokban kell lenni vagy este fél 10-ig ott kell edzésen maradni – hangsúlyozta a klub elnöke.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában