Új funkcióval a régi

2023.02.08. 12:00

Karcsapásnyira van az uszodanyitás

A gyerekek és a felnőttek is alig várják, hogy végre úszhassanak Encsen.

HE

Nagyon várja már mindenki, hogy mihamarabb kipróbálhassa a medencéket

Forrás: PH

Tavaly nyárra elkészült az encsiek új tanuszodája, de egyelőre még zárva tart. Pedig az egyik miskolci úszásoktató és vízilabdaklub már meg is hirdette gyermekek részére az edzéseket. Mikola Gergelytől megtudtuk, hogy az üzemeltető tervezi a nyitást a közeljövőben, de egyelőre nem tudni a pontos dátumot. 

A polgármester felidézte: Encsnek korábban is volt uszodája, de azt 2015-ben be kellett zárni, mert az épület a szakvélemények szerint használhatatlanná és életveszélyessé vált. Azóta folyamatosan azon dolgozott az előző városvezetés és a mostani is, hogy mihamarabb megépüljön az új uszoda. 2020 nyarán jelent meg az a kormányrendelet, amelyben több mint 900 millió forintot biztosítottak uszoda megépítésére, majd megtörtént a közbeszerzés. Az önkormányzat 2020 nyarán adta át a munkaterületet a kivitelezőnek az építkezéshez, majd az év második felében elindulhatott a munka. 2022 júniusában fejeződött be az építkezés, Mikola Gergely úgy tudja, akkor megtörtént a műszaki átadás is. 

– Azóta, a mi információnk szerint az energiaválság miatt nem nyitott ki, ami érthető döntés a megugró energiaárak miatt. Azonban nagyon várja már mindenki, hogy mihamarabb kipróbálhassa a medencéket. Az üzemeltető az állam lesz, azaz a Nemzeti Sportközpontok, ami már a dolgozókat is felvette. Az úszómesterek, karbantartók, takarítók, pénztárosok mind encsi vagy Encs környéki munkavállalók. Jó lenne, ha a sportklub toborzása sikeres lenne, és Encsnek vízilabda-szakosztálya is lenne. Indulhatna a gyerekek kötelező úszásoktatása is, és mivel járási uszodáról van szó, több ezer gyermek sajátíthatná el itt az úszás alapjait. A felnőttek szintén nagyon várják a nyitást, hiszen közel 20 ezer ember szabadidejének hasznos eltöltését és testedzését szolgálná. A gyerekek jelenleg Göncre és Szikszóra járnak úszni, de ha kinyit az encsi intézmény, akkor már nem kell hosszú perceket utazniuk – tette hozzá Mikola Gergely. 

Más szerepben 

Mint arról korábban írtunk, 400 millió forint érkezett meg novemberben az encsi önkormányzat számlájára. A város ugyanis a TOP Plusz pályázati konstrukció keretében támogatást kapott a volt uszoda épületének átalakítására és felújítására uniós és állami forrásból. Mivel a sportlétesítmény évek óta üresen állt, és uszodaként már nem működhetett, az önkormányzat elhatározta, hogy szabadidőközponttá alakítja át. A központ regionális szerepet tölt majd be, és olyan szolgáltatásokat nyújt, amilyeneket például Miskolcon is csak magáncégek tudnak nyújtani. 

A 400 négyzetméteres alapterületű játszóház vetekszik majd a miskolctapolcai Avalon Parkkal – jegyezte meg a polgármester. Nemcsak az óvodások és iskolások tudják majd az intézményt használni, akár testnevelésóra keretében, hanem például szülinapi bulik tartására is ki lehet majd bérelni. Kisebb koncertek magtartására szintén alkalmas lesz, vagy közös meccsnézésekre. 

– Szeretnénk idecsábítani azokat a fiatalokat, akik a számítógép előtt nőttek fel. Közösségépítő szándékkal biztosítanánk nekik egy wifiszobát, ahol e-játékokat játszhatnának. Később szeretnénk elindítani egy e-sport szakosztályt is, és az e-sport mellett a fiataloknak lehetőségük lenne a testüket is edzeni a konditeremben – sorolta Mikola Gergely.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában