A legjobbak

2023.03.22. 17:30

Hatalmas siker: élvonalban a vármegyénk szakképzése

Tizedik alkalommal ismerték el Szakképzési Díjjal a hazai szakképzésben megvalósított példaértékű és gyakorlatorientált kezdeményezéseket.

UA

A díjátadó rendezvényen

Forrás: DUIHK

A Deutsche Ungarische Industrie und Handelskammer (DUIHK) március 21-én, Budapesten tizedik alkalommal méltatta Szakképzési Díjjal a hazai szakképzésben megvalósított példaértékű és gyakorlatorientált kezdeményezéseket. A január 31-én zárult kiírásra, amit idén is három kategóriában, azaz Motiváció, Kooperáció, Innováció hirdettek meg a szervezők, rekordmennyiségű, összesen 51 szervezet – vállalatok, szakiskolák, kamarák – nyújtották be pályázatukat.

Támogatják a szakképzést

A Szakképzési Díj alapítása óta eltelt tíz év alatt megszületett több mint 300 pályázat jól mutatja, hogy a DUIHK elkötelezett a szakképzés támogatása mellett, és igen nagy az igény a képzésben résztvevők körében a rendszer folyamatos továbbfejlesztése iránt. A héttagú zsűri döntését az idei jelöltekről és a végső győztesekről a díjátadó ünnepség keretében, valamint a köré szervezett szakmai nap során ismertették. Díjat nyert a Miskolci Szakképzési Centrum és a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia Zrt. is.

A magyar kereskedelmi és iparkamara is támogatta az eseményt és a lebonyolítást. 

„Sok kiváló pályázó volt, ezt azért fontos megjegyezni, mert elsöprő vármegyei siker született, a Mol Petrolkémia Zrt. és a Miskolci Szakképzési Centrum is díjnyertes lett” – nyilatkozta a boon.hu-nak Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hozzátette: Ez egy nagyon jó üzenet, hogy a vármegyében a szakképzés ilyen színvonalas, hiszen fontos a megfelelő utánpótlás nevelés. „Nagy öröm volt részt venni és együtt örülni a nyertesekkel a sikereknek, ez azt is jelentheti a számunkra, hogy megfelelő úton halad régió gazdasági stratégiája” – mutatott rá.

Szakképzési Díj 2023.

A Miskolci Szakképzési Centrum nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Szakképzési Díját motiváció kategóriában a „Szakképzési INFORMÁCIÓS PONT indítása – A hely, ahol segítünk a karriertervezésben” című projektért. A díjátadó után Kiss Gábor kancellár és Molnár Péter főigazgató elmondta, a belváros szívében, az országban elsőként létrehozott Képzési Információs és Élményközpont 2021 novemberétől működik, és az általános iskolások támogatását tekintik a legfontosabb feladatuknak. A másik fontos cél az, hogy a felnőttek támogatást kapjanak a karriertervezésben, azaz hogy milyen tanulási lehetőségeik vannak a szakképzésben. A projekt megvalósítását az ösztönözte, hogy a megváltozott szakképzési rendszer nyújtotta lehetőségekről minél szélesebb körű tájékoztatást adhassanak egy olyan helyen, ahol személyre szabott információkat nyújthatnak, kiegészítve ezt szórakoztató formában megvalósítható kompetencia felméréssel. Egyúttal szükség volt egy, a szakképző intézményektől független, frekventált helyen elérhető közösségi térre, ahol a szakmák népszerűsítése változatos programokkal valósítható meg.

Achim Weinstock, a DUIHK szakképzésért felelős alelnöke, Molnár Péter és Kiss Gábor a díjátadón
Forrás: DUIHK

A jövőbe fektetnek

A kooperáció kategóriában a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia Zrt. „A fejlődéshez a tudást helyezzük a jövőbe!“ című projektért nyerte el a díjat. A projekt fő célkitűzése a vegyipar fókuszú utánpótlás stabil biztosítása duális képzés keretein belül. A duális képzési forma már 2017 óta működik a vállalatnál, kiterjesztését pedig 2019-ben kezdtük el, melynek eredményeként már 5 szakmában képezünk tanulókat – nyilatkozta a boon.hu-nak a MOL Petrolkémia Zrt. Hozzátették: a képzéseket az iskolákkal közösen készített képzési programmal, a vállalatnál létrehozott egyedi tanműhelyekben valósítják meg. Az eddigi 13. évfolyamos tanulók mellett a Szakképzés 4.0, és a duális képzés kínálta lehetőségek tárházát felhasználva, az ágazati alapvizsga után a technikus diákok már 11. osztálytól csatlakozhatnak a vállalati képzéshez, így 3 éven át folyamatosan jelen vannak a vállalat életében – hangsúlyozták. A vállalat növelni szeretné a duális formában elérhető szakmáik számát, valamint a tanulói létszámot is, amihez új, a vállalatra szabott képzési programokat dolgoztak ki. „A jelenlegi 3 szakképzési centrummal való együttműködésünk keretin belül a résztvevő iskolák körét is bővítjük, amivel együtt jár új, a borsodi régióban hiánypótló szakmák elindítása” – mutattak rá. 

Barbara Zollmann, a DUIHK ügyvezető igazgatója és a MOL képviselői
Forrás: DUIHK

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában