Komoly a baj

2023.06.06. 07:00

Állva halnak meg a tuják

Miért barnulnak meg és száradnak ki sorra a tuják? Egy alapvetően egészséges növény meg tudna birkózni a kórokozókkal.

Nagy-Hankó Krisztina

Mindenhol ilyen állapotok vannak

Forrás: Shutterstock

A tuják ültetése a kertekben és közterületeken néhány évtizede terjedt el és nyert egyre nagyobb teret és népszerűséget. A divatos örökzöld növény kerítés mellett sövényként, és díszítő elemnek is kiválóan mutat a szépen gondozott kertekben. Ez így volt eddig. Azonban az utóbbi pár évben fokozatosan történik a tujákkal valami, idén pedig úgy tűnik ez a folyamat felgyorsult. Mivel a jelenség országos, így érinti vármegyénk területét is. Tulajdonképpen az sem számít, hogy városban vagy kis településen van az a tuja, az állapot hasonló. Az örökzöldek megbarnulnak és elpusztulnak, végül pedig ki kell vágni mindet.

A smaragdtujának nem jó itt

Szerkesztőségünkben több kolléga is beszámolt róla, hogy kertjében elkezdtek a tuják barnulni és nagyon úgy tűnik, menthetetlenek. Megkérdeztük a szakembert ez valóban így van-e?

„Egyszerűen nem bírják már a magyarországi klímát. Az utóbbi években hatalmas a szárazság, aszályosak és forróak lettek a nyarak, ezért a smaragd tuják kiszáradnak. A nyolcvan százaléka már kiment az országban ezeknek a növényeknek” – mondta Tudós-Konkoly Andrea dísznövénykertész. Az extrém meleget a smaragd tuja viseli el a legkevésbé, a többi fajta talán átvészeli – jegyezte meg a szakember. A locsolás segíthet a problémán, de vannak esetek, amikor még ez sem menti meg az örökzöldet a kiszáradástól. A tujának vannak betegségei is, amelyek megtámadhatják és amikor egyébként is meggyengült, kevésbé ellenálló, akkor ezek könnyen a végét jelenthetik. Igazán ennek a növénynek sok eső, párás levegő, hűvösebb klíma kellene, hogy jól érezze magát, az éghajlatváltozás miatt azonban nem valószínű, hogy ez lesz az irány. A smaragd tuja megmaradására már nem sok esély van.

Ezért a dísznövénykertész azt javasolja, inkább más, szárazságtűrő örökzöld növényt ültessünk, ami ugyanúgy díszíti a kertet. A babérmeggyet vagy a leylandi ciprust ajánlotta, amely szintén tuja-féle, de sokkal strapabíróbb – emelte ki Tudós-Konkoly Andrea. A smaragd tujákat egyébként már sok helyen a babérmeggy váltotta fel.

A bajok forrása csak részben a szárazság

Nem pusztán annyiról van szó, hogy nem öntöztük megfelelően a tujákat. Sok minden lehet az oka a barnulásnak – olvasható a lakaskultura.hu cikkében. Akárcsak a többi dísz- és haszonnövénynek, a tujának is megvannak a maga természetes ellenségei. A leggyakoribb a tuja aknázómoly, melynek lárvái a levelekbe fúródva okoznak kárt: elsárgul-barnul a hajtáscsúcs, végül lehullik. De a pajzstetű sem kíméli a tujákat, tavasszal és a nyári rajzás előtt lehet kiirtani őket a megfelelő szerekkel. Hatalmas pusztítást végez a boróka-díszbogár is, ami a száraz melegben szaporodik, és elsősorban a legyengült növényeket támadja. Ez a rovar a tuja fás részeiben okoz károkat, és ahogy egyre inkább akadályozza a nedvkeringést, úgy szárad ki a bokor. Vegyszerrel nem lehet ellene védekezni, a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt.

Gomba is okozhatja

De a barnulást okozhatják gombás betegségek is: a kabatinás hajtáselhalás leginkább ősszel támad, tavasztól pedig a pikkelylevél-barnulás tizedeli a tujákat. Ha még nem tarolta le teljesen a növényt a barnulás, kísérleteket lehet tenni a megmentésére. Az elhalt részeket érdemes levágni és megsemmisíteni, hogy ne fertőzze meg a többi örökzöldet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában