Fejlesztés

2023.06.07. 19:44

Új ipari parkot adtak át Szikszón (fotókkal, videóval)

A beruházás 400 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatásból valósult meg. 

Detzky Anna

Fotó: Vajda János

Hosszú folyamat eredményeként 2023. június 7-én, szerda délután Szikszón ünnepélyesen átadták az új ipari parkot és az ott található csarnokot. 

A komplexum alapkövét még tavaly februárban tették le a Hell-iparterületekkel szemben, az M30-as autópálya leágazása és a város közötti részen az úgy nevezett déli iparterületen. A jelenlegi csarnok átadása csak a projekt kezdete. A közeljövőben további fejlesztések történnek majd a területen. 

A 260. sz. Sajószentpéter-Berente elkerülő út építésével párhuzamosan kezdődött meg a Sajószentpéter Városi Önkormányzat által iparterület kialakítására benyújtott pályázat megvalósítása is, amely 400 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósul meg a Széchenyi 2020 program keretében. A projekt keretében megtörténik a terület előkészítése, körbekerítése, telekhatáron belüli alapinfrastruktúra kialakítása (gáz, víz, út, parkoló, elektromos vezetékrendszer, energiahálózat, távközlési és kommunikációs hálózat kiépítése, közlekedőfelület kialakítása). Telekhatáron kívül megvalósul a közvilágítás bővítése, valamint a 27-es számú főúthoz kiépül az iparterület elérhetőségét megteremtő útcsatlakozás. Az iparterületen komplett hírközlési hálózat, valamint a terület biztonságát szolgáló kamerarendszer teszi teljessé a beruházást - tudtuk meg.

Fellendíti a helyi ipart

Köszöntőjében Sváb Antal, Szikszó polgármestere arról beszélt, hogy az utóbbi években sok infrastrukturális fejlesztés valósult meg és rövidesen elkészülhet az idevezető bekötőút is, valamint újabb csarnok épülhet. Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke szerint az ipari park a vármegye fejlődését szolgálja. A beruházás javítja a helyi vállalkozások versenyképességét, hiszen az ipari park köré tudnak települni a kisebb cégek is. Elmondása szerint a Területi Operatív Fejlesztési Programban rendelkezésre álló források több mint 60 százalékát területfejlesztésre használta Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye. A vármegyében ma már tíz feletti az 500 főt foglalkoztató vállalatok száma. Több mint kétezer projektötletet rögzített a vármegye közgyűlése és 25 komplex műszaki tervet készítettek el újabb ipari parkok létesítésére. 

Dr. Koncz Zsófia az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője elárulta, hogy több mint egy év alatt zöldmezős beruházás valósult meg. Kiemelte, hogy Szikszó élen jár a munkahelyek megteremtésében, amit a mai átadó is mutat és az M30-as fejlesztésére is szükség van ehhez.  A településen új bölcsőde, új piac és az uszodában két új kültéri medence is fog épülni. A külterületi utat pedig a Hernádig meg fogják hosszabbítani. Tehát itt minden adott a további fejlesztésekhez és itt nagyon erős közösség van - jelentette ki. 

Végül a kivitelező D-Gesztor Kft. ügyvezetője, Dányi Gábor mondott pár szót a felépült csarnokról, majd a jelenlévőkkel bejárta az épületet. Elhangzott, hogy a magas talajvíz miatt a csarnokot alá kellett cölöpözni. Kétszer ötszáz méteres részből áll a csarnok, amiben irodaház és tárolók is találhatók, valamint kívül parkolók. Az épületet sok mindenre lehet használni, például bemutatóterem is lesz. Fémszerkezeti mivoltából adódóan pedig könnyen bővíthető.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!