Ez árulás!

Már Pumped Gabóval sem beszél, elfordult legjobb barátjától Aurelio?

Létrehozva: 2022.07.02.

Nem tudni, miért, de a két jóbarát eltávolodott egymástól. Pumped szerint azért, mert a börtönben nem jó az egykori valóságshow-szereplőnek.

Forrás: Life.hu

Jogerősen két év három hónap letöltendő börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla VV Aureliót, amiért társával elrabolta egy ismerősét négy évvel ezelőtt. Aurélio berúgott egy bárban és elaludt, ezt használta ki egyik ismerőse, aki kilopta a kabátjában lévő 130 ezer forintot. A volt villalakó másnap egy szórakozóhelyre ment a barátjával, hogy megkeressék ismerősüket, és kérdőre vonják az ellopott pénz miatt. Elszabadultak az indulatok, Aurélio többször is megütötte a férfit, majd egy autóba tuszkolták. Elítélték, és februárban kellett bevonulnia börtönbe, Aurélio azóta teljesen eltűnt, azaz lassan egy fél éve nem hallani a börtönidőkről, még legjobb barátjával, Pumped Gabóval is megszakította a kapcsolatot a volt villalakó.

Korábban Aurelio és Gabo elválaszthatatlan barátok voltak  Fotó: Bors

Hónapok óta nem tudok semmit Aurelióról. A bevonulása után sokáig vártam a hívását, de sajnos nem jelentkezett. Arra gondolok, hogy valószínűleg nem érzi jól magát, és ezért nem akar velem beszélni. Barátok vagyunk, ezért nem értem, miért tartja magát ennyire távol magát tőlem. A barátnőjével biztosan tartja a kapcsolatot, de tőle sem tudok semmit róla – monda Gabó a Borsnak, és azt is hozzá tette, hogy ha esetleg jelentkezne, számíthatna rá a barátja.

Ha jelentkezik, és segítséget kér tőlem, természetesen megteszek mindent érte – fűzte hozzá a gyúrós celeb, aki így, nyáron hiányolja legjobban barátját, akivel együtt szeletelték a ritmust minden évben a Balaton Sound-on. 

Pumped így posztolt Zamárdiból: "A szent föld kitárta kapuit". Nem csoda, hogy Pumped Gabo imádja a Balaton Soundot, hiszen 2015-ben ezen a fesztiválon fedezték fel. Pumped annak idején különleges „pumpáló” táncával került reflektorfénybe, és azóta is meghatározó szereplője a magyar celebvilágnak, olyannyira, hogy már tömegek követik akkor is, amikor a már hagyománynak számító bevásárlásról van szó, amit lenge, azaz félmeztelenül hajtanak végre egy óriási áruházban. Tesztoszteronból bizonyára nem volt hiány!

Fotó: Pumped Gabo Instagram


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480912
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480912
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók