Gyász

„Azt hittük, hogy örökre elment” -Nyaraló aknájába zuhant egy 3 éves kisfiú

Bors

Létrehozva: 2022.07.05.

Egy pillanat alatt vált rémálommá a család vakációja.

Felháborodva mesélt egy édesapa hároméves kisfia balesetéről. Ryan O'Neill feleségével, Lyndseyvel és három gyermekükkel a hétvégén egy nyaralóparkba látogattak el.

Ám nem sokkal azután, hogy megérkeztek a szállásukra a hároméves kis Jake beleesett az udvaron egy aknába, ami nem volt biztonságosan lezárva. A 30 éves férfi szemtanúja volt, ahogy fia a focilabdáját kergetve átszaladt a meghajlott aknafedőn és beleesik. Megpróbálta megakadályozni a tragédiát, de túl messze volt és nem tudta időben elérni.

- Az aknafedél nem volt rendesen a helyén, és el volt hajlítva. Valaki azt mondta, hogy úgy nézett ki, mintha egy furgon vagy fűnyíró ment volna át rajta, és elmozdította volna. Nem volt rajta rendesen, és nem volt rögzítve. Éppen a csomagokat szedtük ki a kocsiból, amikor hirtelen a lányok sikoltoztak, én pedig megfordultam – kezdte dühösen az apuka.

Kórházba kellett vinnie Jake-et, hogy megvizsgálják, miután nagy nehezen ki tudta emelni az apukája a szennyvízcsatornából. Az akna állítólag 1,5 fél méter mély. A fiú az esés során számos zúzódást és horzsolást szenvedett el az állán, a karján és a lábán is.

A 30 éves férfi elmondta, hogy Jakenél nemrég diagnosztizáltak autizmust, és az eset nagy hatással volt rá. Elárulta, a családjával azért utazott el egy kis pihenésre, hogy fel tudják dolgozni a diagnózist, de a baleset mindent tönkretett, ami után nem vágytak másra csak haza menni.

- Autizmussal diagnosztizálták, így nem tudja feldolgozni a dolgokat, ezért egy kicsit nehezebb volt neki. Egész éjjel sírva és sikoltozva ébredt fel. A testvéreit is traumatizálta, mert amikor a kórházban voltunk, a lányok odajöttek hozzám és azt mondták: „Apa én és Rosie azt hittük, hogy Jake örökre elment”. Egyetlen gyereknek sem szabadna ilyet mondania, nemhogy hat-hét éves korában – mondta a férfi, aki azért vállalta, hogy mesél a balesetükről, hogy mások figyelmét is felhívja a hasonló veszélyekre. 

A háromgyermekes apuka azt állítja, hogy az akna közelében nem volt semmilyen jelzés, amivel kapcsolatban felvette az aggódalmát az üdülőpark igazgatójának. 

(VIA)
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze