Tragédia

Veronai halálbusz: 406 millió forintot kaphat minden gyászoló hozzátartozó

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.09.27.

Egymillió eurós kártérítésre számíthatnak a veronai buszbaleset halálos áldozatainak szerettei az olasz bíróságtól. Azonban a pénz sem tudja enyhíteni azt a fájdalmat, amit gyermekük, házastársuk, vagy éppen szüleik elvesztése jelent.

Verona, 2017. január 21. Olasz tûzoltók által készített felvétel a magyar diákokat szállító, kiégett autóbuszról az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál 2017. január 21-én. A Franciaországból hazafelé tartó busz balesetében tizenhat középiskolás diák életét vesztette, a sérültek száma 39. (MTI/EPA/Vigili Del Fuoco)

2017. január 20-án a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai éppen hazafelé tartottak az olaszországi sítúráról, amikor a veronai autópályán a jármű a szalagkorlátnak hajtott, majd egy hídpillérnek ütközött és lángba borult. A buszon a két sofőrrel együtt összesen 56-an utaztak. 18-an meghaltak, és sokan megsérültek. A tragédia idején a volán mögött az a V. János ült, akit várhatóan október végén szállítanak Olaszországba, hogy megkezdje a jogerősen kiszabott börtönbüntetése letöltését. A férfi felelősségét megpróbálta a balesetben ugyancsak elhalálozott váltótársára, és egyben jóbarátjára kenni, de végül megdőlt az állítása.


 

Mécsesek égtek a gimnázium előtt Fotó: Simon Moricz-Sabjan


 

Nézzen szembe a tettével

Krizsány László, az egyik áldozat édesapja a Borsnak V. büntetésével kapcsolatban elmondta: némi vigaszt ad a lelkének, hogy a felelős végre börtönbe kerül.

Szendrei Endre az egyik unokahúgát veszítette el a balesetben.

Ha lehetőségem lenne vele négyszemközt beszélni, talán annyit mondanék neki, hogy nézzen végre szembe a tettével, és annak következményeivel. Sok ember életének véget vetett, és sokakét tönkretette

 – mondta a férfi a Borsnak.

Ugyan V. Jánost már elítélték, az ügynek még mindig nincs vége, hiszen az autópálya illetékesei elleni büntetőügy még mindig folyamatban van. Ha az is lezárul, akkor tudnak majd az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek kártérítést követelni.


 

Szendrei Endre
Szendrei Endre az unokahúgát gyászolja Fotó: Markovics Gábor


 

Sok tényezőt vesznek figyelembe

- A következő tárgyalást novemberre tűzik ki. A folyamat végén azt is megállapítják, hogy a tragédiáért milyen arányban felelős V. János, illetve az autópálya – magyarázta Szendrei Endre, és hozzátette: a bíróság személyre szabottan fogja megállapítani a kártérítés mértékét. Ugyanazon elhunyt után természetesen többen is kapnak pénzt,

- Figyelembe veszik a rokonsági fokot. 

Teljesen máshogy kezelik azt, aki a gyermekét, az unokáját, a testvérét, vagy éppen a szülőjét vagy házastársát veszítette el, mint ahogy azt is figyelembe veszik, hogy valakinek az egyetlen gyermeke hunyt el, vagy például a több gyermeke egyike

 – mondta a gyászoló nagybácsi.

 

Ha az érintettek V. Jánossal szemben is érvényesíteni kívánják majd a kártérítési igényüket, akkor itthon kell polgári peres eljárást indítaniuk.

- Nyilvánvaló, hogy a buszvezető nem lesz képes a megítélt összegek töredékét sem megfizetni, de azt gondoljuk, hogy ebbe a kártérítési folyamatba a buszos cégnek is be kell majd kapcsolódnia.

Felmerült a kérdés, mi történik akkor, ha V. János papíron a családjának ajándékozza a teljes vagyonát, hogy egy esetleges végrehajtási eljárásban ne tudjanak mit elárverezni.

- Létezik a jogban egy olyan direktíva, hogy indokolt esetben visszaállítják a tragédia előtti vagyoni állapotokat a kártérítés érdekében. Ez azt jelenti, hogy az azóta történt ajándékozási és adásvételi szerződések semmissé válnak.


 

Lángoló pokollá vált a busz Fotó: POLIZIA DI STATO / HANDOUT


 

Sok tényezőt vizsgálnak

Massimiliano Scaringella, olaszországi ügyvéd lapunknak elárulta, milyen összegű kártérítésre számíthatnak az érintettek:

- Az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió eurót (hétfői árfolyamon 406 millió forintot) ítélhet meg a bíróság.

A kártérítéstől külön kezelendő a biztosítási összeg. Az sérültek, illetve az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek azt a pénzt már egy évvel ezelőtt megkapták, összességében mintegy 1,8 milliárd forintot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze