Dráma

Új hírek érkeztek a Gyürén vonat elé ugró 11 éves kislány állapotáról

KKP

Létrehozva: 2022.09.28.

Vannak biztató jelek a Gyürén vonat elé lépett 11 éves Hanna állapotával kapcsolatban. Noha a gyermek még nincs túl a nehezén, mint megtudtuk, állapota javul.

Forrás: Pexels

Mint arról a Bors beszámolt, a Hannát huzamosabb ideje fizikailag és lelkileg is bántalmazták az iskolatársai. Az őt nevelő nagyszülők hiába beszéltek a tanárokkal, a helyzet nem változott. A 11 éves kislány vasárnap, ebéd után kiment sétálni a házuktól nem messzire levő, éppen a vasút mellett húzódó almásba és kukoricásba, ahol elbújva megvárta a vonatot, majd a szerelvény elé lépett. Hiába fékezett azonnal a járművezető, a gázolást nem sikerült elkerülnie. A gyermeket életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Hannát a nagyszülei nevelik. Az édesanyja rendszeresen látogatja, és az is felmerült, hogy magához veszi, de Hanna végül maradt a nagyszülőknél.

József bízik benne, hogy teljesen felépül az unokája Fotó: Knap Zoltán

József, a kislány nagypapája a Borsnak elmondta: tudja, hogy Hannát cikizték az iskolában.

– Sajnos a gyerekekre jellemző, hogy bántják a másikat, ezzel tisztában vagyok, de mégis úgy gondolom, az nem lehet elég ok arra, hogy egy 11 éves, jó körülmények között élő kislány a vonat elé lépjen. Amikor a gázolásról értesültem, először arra gondoltam, biztos csak be volt dugva a füle, mert zenét hallgatott, de aztán rájöttem: a telefonja itthon maradt – mondta nagyszülő.

Javult az állapota

A kislány súlyos láb- és fejsérüléseket szenvedett, több műtéten átesett. Úgy tudjuk azonban, hogy a család reményre okot adó híreket kapott, Hanna állapota valamennyit javult.

– A legfontosabb, hogy a koponyáját rendbe hozzák, hogy ne legyen maradandó károsodása – fogalmazott a nagypapa, aki bízik benne, hogy Hanna fel fog épülni. 

Egy másik közeli hozzátartozó a Borsnak kinyilvánította: egy ideig nem szeretne további nyilatkozatokat tenni, de (konkrétumok említése nélkül) annyit elmondott, hogy a kislány némiképp jobban van.

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/vr5AlFJZZ-zTiVLszFupMhOf8BOWzAMJq-WJSRc4sEU/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY4ZjFmZDMzNWZmODQ5ZWM5Njk2NTRjMjU0M2FmZWZi.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Megszólalt a szakértő, megdöbbentő dolgokat fedett fel a 11 évesen vonat elé lépő Hanna kapcsán

Iskolai zaklatás miatt akart meghalni a kislány Gyürén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség