Apa-lánya

Tündéri fotó: nagyot nőtt Berki Krisztián kislánya

Létrehozva: 2022.12.05.

Olimpiai bajnokok, sztársportolók, énekesek, műsorvezetők és önkéntesek serege segített az 1353 darab mézeskalácsszív díszítésében az Ökumenikus Segélyszervezet 27. Adventi Adománygyűjtésének indulásakor. Az önkéntesek közül Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász kislányával és Kardos Eszter színésznő kisfiával együtt tüsténkedett.

Berki Krisztián kislánya, Lia január 22-én lesz 9 éves, és bár odahaza gyakran segédkezik a sütemények elkészítésében, de ez volt az első alkalom, hogy édesapjával dolgozott közösen ilyen projektben.

Lia legyőzte apukáját

Szeretném, ha Lia már gyerekként is kicsit jobban belelátna a segélyszervezet munkájába. Fontosnak tartom, hogy a gyerkőcök is lássák: kell segíteni azokon, akik ténylegesen rászorulnak. Ez egy nagyon jó kezdeményezés, én már több éve itt vagyok az önkéntesek között, úgyhogy nagyon örülök annak, hogy – elkérve az iskolából – most itt lehet velem Lia is

 – mondta a Metropolnak Berki Krisztián, aki a lányának feltett kérdésre: Milyen volt apa?, hiába biztatta Liát, hogy mondja bátran: hogy „béna”. Lia természetesen soha nem látja és tartja világbajnok édesapját „bénának” , még akkor sem, ha Krisztián többnyire csak csodálattal nézte a kislányát, milyen gyönyörűen díszíti a mézeskalácsokat. Lia kérdésünkre elmondta, szabadjára engedte a fantáziáját, nem tervezte meg előre, hogyan dekorál, hagyta, hogy a színek, formák hassanak rá, és vigyék a kezét.

 

Lehetőség segíteni

Kardos Eszter négy és fél éves kisfiával, Erikkel „dolgozott”, aki boldogan kísérte el édesanyját, annál is inkább, mert az ovis alvás időben lehetett mézeskalácsot díszíteni.

Mézeskalácsdíszítésen először veszek részt, de tavaly már segítettem egy ételosztáson. Nagyon jó kezdeményezésnek találom. Pont azon gondolkodtam a minap, amikor az egyik bevásárlóközpontban jártunk, és ott is volt élelmiszergyűjtés, hogy milyen jó, hogy kapunk lehetőséget arra, hogy aki megteheti, és szívesen adna támogatást, az a mindennapi életébe beleillesztve könnyen megtehesse. Az Ökumenikus Segélyszervezet is egész évben gondoskodik arról, hogy tudjunk segítséget nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rá. Megszervezik ezeket az alkalmakat, felhívják az emberek figyelmét. Most is mindent idekészítettek, mi csak jöttünk, és hozzáadjuk magunkat. Ők összegyűjtik a pénzt, eljuttatják oda, ahova kell. Itt minden annyira szuperül van megszervezve, hogy öröm ehhez csatlakozni! 

– fogalmazott Eszter, miközben az álmoskásan somolygó Erik hozzábújt.

 

Sztárok az Akváriumban

A budapesti Akvárium Klubban Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatójának vezetésével önkéntesek serege, köztük olyan népszerű sportolók mint Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Katus Attila, Kiss Gergely, Lőrincz Tamás, Siklósi Gergely, Szuromi Tímea, Telegdy Ádám, énekesek mint Wolf Kati és Vastag Csaba, olyan színészek és műsorvezetők mint Gál Petra, Harsányi Levente, Holdampf Linda, Iszak Eszter, Kardos Eszter, Lékai-Kiss Ramóna, Mezei Léda, Rátonyi Kriszta, Som-Balogh Edina, Szabados Ágnes, Szabó Erika, Trokán Anna és Vanya Tímea díszítették ki az 1353 darab szívecskét.

 

1353 – Adományvonal és Bazilika Adománypont

Az országos összefogás részeként megszervezett nagy mézeskalács díszítő rendezvényen 1353 szívecske készült, utalva a szervezet adományvonalára. A mézeskalácsok a rendezvényt követően rögtön a Segélyszervezet Adománypontjára kerültek, mivel régi hagyománya az akciónak, hogy a segélyszervezet önkéntesei az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjához érkező támogatóknak egy mézeskalács szívvel köszönik meg a pénzadományokat.

Kapcsolódjunk be mi is!

A 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 250 forinttal lehet adományozni

Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is.

A segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjában is fogad a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a Segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni!

Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját december 24-ig. A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal is lehet segíteni. Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését az onkentes@segelyszervezet.hu címen, akik szívesen segítik az adománygyűjtést. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092238_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kinevezték az új kormányszóvivőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét