Felháborító

Piqué tovább rombol, újabb komoly botrányt okozott

lm

Létrehozva: 2023.02.07.

Shakirával való szakítása után folyamatosan a kritikák kereszttüzében áll a Barcelona korábbi hátvédje, Gerard Piqué, aki folytatta ámokfutását és ezúttal a patinás tenisztornát, a Davis-kupát teszi tönkre.

Jelenleg kevés embert utálnak jobban a világon Gerard Piquénél, a korábbi futballistáról tavaly nyáron kiderült, hogy megcsalta szerelmét, Shakirát, ami miatt 11 év után szakított egymással a sztárpár. Az énekesnő januárban egy szakítós dallal jelentkezett, óriási sikere annak volt köszönhető, hogy a kolumbiai hölgy kemény sorokat címezett Piquének a futballista új barátnőjének, Clara Chia Martínak. Kiderült azonban, hogy a tenisz világában is közutálatnak örvend.

Gerard Pique
Tönkretette a Davis-kupát Piqué Fotó: AFP

A vg.hu ugyanis felhívta arra a figyelmet, hogy a legendás középhátvéd által vezetett befektetési csoport, a Kosmos 2018-ban 25 évre megszerezte a Davis-kupa jogait egy hárommilliárd dolláros üzlet részeként. A lelkesedés azonban öt év alatt teljesen eltűnt, a szerződést pedig nemrég fel is bontották, így a 2024-es évet már teljes bizonytalanság övezi.

A Nemzetközi Teniszszövetség vezetői egyelőre nem tudják mit hoz a jövő, köszönhetően annak, hogy Piqué és csapata a szerződés ötödénél faképnél hagyta őket. A 36 éves korábbi futballista 2019-ben a lebonyolítási rendszert is megváltoztatta, ami olyannyira borzasztóan sikerült, hogy még a 22-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadalt is kiborította.

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/x_aVJo-rDQDMy13rOoAXNe86R11JU3EmyGqQcICzjB4/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzViZDFkZmEzZmM2NzQ3ZmQ4MzE3MDNjODAyN2JjNzM3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Lesifotó: így néz ki most Piqué barátnője, miután kiengedték a kórházból

Clara Chiát a futballista társaságában kapták lencsevégre.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507611
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143068_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507611
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget