NAGY Ő

Nagy Ő: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, mit gondol a versengő csajokról

Buster

Létrehozva: 2023.05.28.

Ramónának már van tapasztalata abban, hogyan segítse a Nagy Ő-t a párkeresésben, hiszen már tavaly is vezette a TV2 sikerműsorát. Akkor Árpa Attilát, most pedig Jákob Zoltánt látja el tanácsokkal, ha elakadna a szív útján.

A Bors ellátogatott a turai kastélyba, ahol jelenleg is folyik a Nagy Ő következő évadának forgatása és ha már ott jártunk, beszélgettünk Lékai-Kiss Ramónával az idei széria főszereplőjéről és persze a szívéért versengő hölgyekről is.

Lékai-Kiss Ramóna ismeri a lányok minden titkát. / Fotó: Markovics Gábor 

- Idén második alkalommal van szerencsém részt venni a Nagy Ő-ben mint műsorvezető és hát imádom.

 Nem csak a helyszín gyönyörű, de az idei Nagy Ő is az.

 Kívül, belül. Most már jó pár napja együtt dolgozunk és volt alkalmam jobban megismerni Jákob Zolit, aki egy végtelenül kedves úriember - kezdte kameránknak Rami, aki úgy érzi, idén több olyan lány is akad a csapatban, akik passzolnak a magyar milliárdoshoz.

- Ebben az évadban azt érzem, hogy nem hogy egy, de több olyan hölgy is akad, akik kívül-belül passzolnak Zolihoz. Úgyhogy itt a kérdés az lesz, hogy Zoli szíve melyikük felé nyílik meg- árulta el a Nagy Ő műsorvezetője, aki természetesen mindent tud a milliárdos üzletember szívéért versengő hölgyekről és az információkat nem is tartja titokban Jákob Zoltán előtt. 

Szoros barátság alakult ki a műsorvezető és a Nagy Ő között. / Fotó: Markovics Gábor

-Én képviselem a hölgyeket és az ő erényeiket is, amennyire tudom, de Zolit is próbálom támogatni, mint barát és tanácsokat adok neki. Nyilván én sok időt töltök a csajokkal, amikor Zoli esetleg egy privát randevún van, úgyhogy jól ismerem már őket. Ezeket a kis titkokat meg is osztom Zolival, hogy könnyebb legyen majd számára a döntés meghozása. 

Átlátok a csajokon...

- mondta lapunknak Rami

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144727_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605419
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak