Tragédia

"A húgom két héttel a szülése után meghalt, most én nevelem terhesen az ő gyermekét is"

K.B.

Létrehozva: 2023.06.02.

A hölgy testvére kizuhant a lakásából a szülése után.

Szomorú hírek érkeztek Angliából: egy család drámája, amely egy megárvult gyermeket és egy nehéz helyzetbe kerülő nagynénit hozott magával. Egy szörnyű balesetet követően ugyanis a 29 éves Mariana Ferreira kizuhant lakása ablakából, amikor gyermeke még csak éppen 2 hetes volt. A kicsi nevelését így most mindenórás terhes nagynénje, a 31 éves Lorena Ferreira vállalta magára.

Lorena Ferreira, fotó: JustGiving
Lorena neveli testvére gyermekét is Fotó: JustGiving

A Mirrornak Lorena mesélt a kialakult helyzetről.

Nagyon nehéz volt számomra. Ő nem csak a húgom, hanem a legjobb barátnőm is volt egyben. Most pedig csak a férjem dolgozik, ugyanis én is bármikor megszülhetek

– kezdte beszámolóját a fiatal kismama. A két hölgy 2022 novemberében, szinte egyszerre tudta meg, hogy terhes. Mi sem alakulhatott volna ennél jobban, egy életen keresztül ott lesz egymásnak a két csemete. Azonban senki nem számított rá, hogy a legrosszabb is megtörténhet ilyen gyorsan a szülés után egy tragikus baleset képében.

Elakadt a lélegzetem... Az agyam nem fogta fel, arra tudtam csak gondolni, hogy ez nem történhetett meg 

– idézte fel a pillanatot a kismama, amikor értsítették őt szeretett testvére haláláról.

Lorena volt munkaadója azóta egy adománygyűjtő oldalt hozott létre, ahol bárki támogathatja a rászoruló családot. Eddig bő 10 ezer fontot, azaz közel 4,5 millió forintot adtak össze a segítőkész idegenek. Emellett egy egész autónyi babaholmit és élelmiszereket szedtek össze jóakarók az árva kisgyermek új családjának.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól