A kivilágított Hősök terétől indul a budapesti futóest többezres mezőnye

Egy hét múlva, július 2-án éjjel a futók birtokba veszik Budapestet, jön a K&H mozdulj! futóest.

Ezúttal is a Budapest Sportiroda (BSI) szervezi az eseményt, amelyre csaknem 2800 előnevezés érkezett Magyarország 380 településéről, ebből a legnépszerűbb távra, a félmaratonira csaknem ezren jelentkeztek.

Ugyancsak közkedvelt táv a 10 kilométer, de több mint négyszázan állnak rajthoz az 5 kilométeres távon, és hatszázan választották a párosban vagy hármasban teljesíthető versenyszámokat 10 kilométeren vagy félmaratonin.

Az esemény része a Fut a cég sorozatnak is, összesen a nevezők tizenöt százaléka, azaz mintegy 450 induló döntött úgy, hogy futásával a munkahelyét is képviseli. Az indulók jótékonykodtak is, nevezésükkel a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány munkáját támogatták, amely a daganatos és leukémiás gyerekeknek és családjuknak segít.

A rajt és cél a Hősök terén, a Műcsarnok előtt lesz, a kivilágított útvonal az Andrássy úton, a Dózsa György úton, az Olof Palme sétányon, valamint a Vajdahunyad sétányon át vezet.

Bővebb információkat az esemény honlapján olvashatnak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az előírt napon nincs mese, edzeni kell! – Bátyai Évának a futóverseny a fesztivál
Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.