Öt érmet szereztek az MVM Szeged versenyzői az első válogatón

2022.05.27. 22:59

Birkás és Nagy válogatót nyert - Fotók

Szegeden a Maty-éren rendezik az idei I. felnőtt, U23-as világbajnoki válogatót, egyben ifjúsági tájékoztatót. A hétvégén nyolc olimpiai szám is fókuszba kerül, a Tokióban aranyérmes női kajakosokat leszámítva a gyorsasági szakág legjobbjai állhatnak rajthoz, így az MVM Szeged versenyzői is.

Mádi József

Győztes döntő. Birkás Balázs (kék felsőben) Balaska Márkkal megnyerte a K2 200 méteres finálét. FOTÓ: KARNOK CSABA

Fotó: Karnok Csaba

Az egész verseny első szegedi versenyzője Zombori Dominik volt C1 1000 méteren, aki az előfutamban magabiztos versenyzéssel második lett az olimpiai résztvevő Adolf Balázs (Óbudai Ganz SE) mögött, így egyből döntőbe jutott. A női C1 200 méteres számban Nagy Bianka futamgyőzelemmel jutott azonnal a fináléba, ugyanitt Molnár Csenge harmadik hellyel került tovább, míg Kálmán Brenda is ott lehetett a döntőben. Pozitív meglepetés volt Birkás Balázs szereplése Balaska Márkkal K2 200 méteren, hiszen a duó előfutamot nyert.

A nap délutáni programjában kilenc döntő szerepelt, és a fentiek alapján ötben volt szegedi érdekeltség, mivel az előfutamozók mellett Nagy B. a tiszaújvárosi Bragato Giadával párban egyből finalista volt.

Jól sikerült a délután két szegedinek: Birkás folytatta a kiváló napot, és Balaskával párosban megnyerte a K1 200 méteres válogatót. Így tett Nagy Bianka is Bragatóval együtt, azaz két MVM-versenyző mondhatja magát válogatógyőztesnek.

Mindketten örülünk, hogy 2018 után végre megint együtt versenyezhettünk Márkkal 200 méteren. Kicsit változtattunk a korábbi beülésen, és a győzelem ellenére még mindig sok munka van hátra, viszont a hosszabb távú céljaink eléréséhez nagyon fontos volt ez a módosítás. Az első versenyek mindig nehezek, későn is kezdtük a felkészülést, ellenben sok olyan hiba kijött, amelyet kijavítva négy hét múlva a második válogatón még gyorsabbak lehetünk – nyilatkozta Birkás Balázs.

Az MVM Szegedi VE sportolói közül még érmet szerzett Zombori Dominik (3. hely, C1 1000 méter), Nagy Bianka (2. hely, C1 200 m) és Kocsis is (3. hely, C2 1000 m) – azaz öt szegedi érdekeltségű döntőben öt MVM-érem született.

Az algyői származású Kopasz Bálint K1 1000 méteres győzelméhez kétség sem férhetett, mind az előfutamban, mind a döntőben magabiztosan versenyezve nyerte meg a válogatót. 

Eredmények és program 

I. felnőtt és U23-as világbajnoki válogató, 1. nap. Az MVM Szeged versenyzőinek A döntős eredményei, férfiak, C1 1000 m: 3. Zombori Dominik. C2 1000 m: 3. Kocsis Ádám, Hodován Dávid (Paks). K2 200 m: 1. Birkás Balázs, Balaska Márk (utóbbi Honvéd). Nők, C1 200 m: 2. Nagy Bianka, 7. Molnár Csenge, 9. Kálmán Brenda. C2 200 m: 1. Nagy Bianka, Bragato Giada (utóbbi Tiszaújváros). 

A hétvégi program, ma 8.20-tól: előfutamok, 15.23-tól: döntők. Vasárnap, 8.10-től: előfutamok, 14.20-tól: döntők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában