Szörnyű részletek

2022.05.28. 11:45

Aszódi gyilkosság: rettegtek az apjuktól a meggyilkolt lányok

Az egész országot megrázta a pénteken napvilágot látott aszódi gyilkosság. Álmukban végzett két lányával, a 14 éves Tímeával, és a 16 esztendős Júliával édesapjuk Aszódon szombat éjjel.

Az aszódi gyilkosságnak volt előzményei: Tamás, az apa hosszú évek óta rettegésben tartotta volt párját és két közös gyermeküket. Zsuzsanna négy évvel ezelőtt Vámosgyörkre költözött Tímeával és Júliával. 

A szomszédok elmondása szerint a tanárnőként dolgozó anya a környéken mindenkit arról kérdezett az ingatlan kiválasztása előtt, hogy az utca vajon kellően biztonságos-e, be is kamerázta később a házat amit hatalmas kerítés is véd. Azonnal sejtették, hogy a család körül valami nincs rendben, de Zsuzsanna udvariasan, ugyanakkor határozottan közölte a helybéliekkel, hogy nem szeretne közvetlenebb kapcsolatba kerülni senkivel.

Júlia azért ment apjához, hogy húgát védje

A gyerekek később kicsit már feloldódtak, de az utcára ritkán merészkedtek ki.

Nem szívesen mentek az apjukhoz, Júlia csak azért volt hajlandó Aszódra utazni, hogy megvédje a húgát– mondta a Borsnak az egyik szomszéd.

Tamás a múlt héten elvitte magához a lányokat, ahol szombat éjszaka a Bors értesülései szerint egy baltával mindkét gyermekével végzett. Ezután autóba ült, és egyelőre tisztázatlan célból a Vámosgyörkkel szomszédos Adács felé vette az irányt. Ott a puszta szélén később leparkolt, majd nekiszaladt az érkező vasúti szerelvény oldalának. Nem sikerült meghalnia, a jármű viszont az egyik lábát levágta. 

A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Az anyának rögtön rossz érzése támadt, amikor a lányai nem értek haza a hétvége elteltével. Bejelentést tett a rendőrségen, ám akkor azt még senki sem tudta, hogy élve már nem fogják őket megtalálni. A Pest megyei Aszódon levő társasház lakóinak időközben feltűnt, hogy Tamás lakásából erős szag árad, ezért értesítették a rendőrséget, bár akkor még nem tudták, hogy gyilkosság történt. Így találták meg a két kamaszlány holttestét.

Forrás: police.hu

A lányok anyukája teljesen összetört

A Bors elérte a gyászoló édesanyát, Zsuzsannát.

Az a szörnyű, hogy ez egyáltalán megtörténhetett- mondta megtörten és még folytatta volna, de éppen megérkeztek érte a nyomozók, hogy kihallgatásra vigyék. Ott is tartották késő délutánig. Facebookon azonban leírta, amit érez:

„Köszönöm szépen mindenkinek, aki jó szívvel volt a két gyermekem felé. Köszönöm szépen hogy együtt éreztek most velem. Tegnap sokat imádkoztam. Három gyertyát gyújtottam.” - kezdte a szomorú sorokat az édesanya, majd arról is írt: két lányán kívül férjéért is gyújtott egyet, mert nem tud haraggal tovább élni.

Zsuzsanna szomszédai szerint egyébként a nő nagyon gondoskodó édesanya volt, de valamitől félhetett, ezt érezték rajta.

Forrás: police.hu

A szomszédok értetlenül állnak az eset előtt

Mint kiderült, Tamás autóját a gyilkosságot követő öngyilkossági kísérlet után ellopták, és leadták egy közeli MÉH-telepen.

Tamás aszódi szomszédai a Borsnak elmondták: gyakran látták a két lányt, amint a lakóház körüli parkban játszott a fekete tacskójával.

- A férfit nem ismertük különösebben, de azt megállapítottuk, hogy a lányok mennyire csendes, és kedves gyerekek.

Rettenetes, ami történt, és soha nem lesz rá elfogadható magyarázat.

A gyerekgyilkos apa megérdemelte, hogy életben maradt, és kívánom neki, hogy élete végéig börtönben üljön! - mondta egy neve elhallgatását kérő asszony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!