Szegedi hírek

2022.06.27. 17:30

Felkészült a nyugdíjas évekre

Álmaiban pont ilyen nyugdíjba vonulás szerepelt. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola testnevelő tanárát, Mandl Gábort az elmúlt negyven év diákjai lepték meg utolsó munkanapján. A jövőt eltervezte, amelyben horgászat és kézilabdaedzések szerepelnek.

Becsei Dávid

Fotó: Sándor Judit

 Sejtettem, hogy valami ké­szül, de azt nem, hogy ilyen sok egykori tanítványom eljön miattam. Óriási meglepetés volt ez számomra. Az arcokra és a nevekre emlékszem, de a korosztályok már összefolynak. Volt egy ilyen álmom, hogy így szeretnék búcsúzni, hogy egyszerre látni mindenkit, de nem gondoltam, hogy ez létre is jön. Jár a köszönet mindenkinek a szervezésért, valamint, hogy eljött 

– mesélte lapunknak a nagy találkozás után Mandl Gábor. Az újszegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola testnevelő tanára negyvenévnyi tanítást követően megkezdte tevékeny, de nyugdíjas éveit.Az iskola udvarán gyülekez­tek az egykori tanítványok, akiket megpillantva az elmúlt negyven esztendő jutott eszé­­be. 

 A küzdés. Óriási küzdő vagyok, ezt a diákjaim, és Jorda, Vladan Jordovics is megállapította már a Pick Szeged utánpótlásában. Ez a küzdőszellem valószínűleg a birkózásból ered, amely egy magyar bajnoki bronzérmet jelent számomra 

– válaszolta arra a kérdésre, mi játszódott le benne a nagy találkozás kapcsán. 

Fotó: Sándor Judit/MW

Mandl Gábor mindig is tevékeny ember hírében állt, így nem meglepő, hogy a nyugdíjas életre is tudatosan felkészült. Visszavonulást azonban nem tervez. 

 A nyugdíjba menetelt elterveztem, mert anno édesapámon láttam, hogy rosszulesett neki ez az új szituáció. Már régóta járok horgászni, a Pick utánpótlásában pedig folytatom az edzőséget. Egy edzést könnyebb megtartani, mint az iskolában a tanórát, mert ott sok gyerek nem akar mozogni, inkább nyomogatná a számítógépet vagy a telefont. A kézilabdaedzésre viszont aki lejön, annak élvezet megtartani, mert azért jönnek le, hogy tanuljanak és fejlődjenek 

– beszélt tudatosságáról és a gyerekek szorgalmáról. 

Az U11-es korosztállyal dolgozott legutóbb, úgy fogalmazott, hogy már most látszódik, több komoly érték van ebben a garnitúrában. 

 Vadkerti Attila és Mezei Richárd gyermeke is a kezem alatt fejlődik most, de rajtuk kívül is van még néhány tehetséges srác a csapatban. Feleségem, Alice már korábban nyug­­díjba vonult, ő ugyanezzel a taktikával készült. Eltervezte a nyugdíjba vonulást, van hob­­bija, és csinálja a kézilabdaedzéseket továbbra is, ami lelki megnyugvás is, hogy nem szakad meg a munka. Maradunk a kézilabdás körben, ahol imádunk létezni 

– avatott be a részletekbe. 

Alacsony termete ellenére négy évig, az ötödik és nyolcadik osztályos tanulmányai alatt irányítóként kosárlabdá­zott. Kézilabdázóként részt vett az úttörő-olimpián. Annak ellenére, hogy birkózott, már gyermekként is rajongott a labdajátékokért, még Baján. 19 évesen főiskolai tanulmányai miatt került Szegedre. 

Negyven évig tanított a Vö­rösmartyban, két esztendőt előtte Szentesen dolgozott. Úgy fo­­galmazott, többször hívták máshova, de mindig volt olyan gyermek a kezei között, akire azt mondta, nem akarja félbehagyni vele a munkát. Buday Dániel, Laluska Balázs és Nagy László. Munkássága alatt több később válogatott kézilabdázóval szerettette meg a sportágat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!