Ezúttal is nyertek

2022.08.14. 20:42

Hibátlan maradt a HFC

Három meccs után kilenc ponttal áll a HFC.

Fotó: HFC

A harmadik bajnokiját is megnyerte a Hódmezővásárhelyi FC az NB III. Közép csoportjában, amely az újonc pécsi PTE-PEAC-ot győzte le hazai pályán.

Hiába kezdett jobban, és Schildkrautnak köszönhetően egy óriási ziccerrel a HFC, nem sikerült megszereznie a vezetést, nem úgy a vendégeknek, akik az első veszélyesebb kontrájuk után betaláltak. Zabari szabálytalankodott a tizenhatoson belül, ami után büntetőt rúghatott a PEAC, ezt Keresztes magabiztosan értékesítette. A gól megfogta a HFC-t, de rövid idő után magára talált Antal Krisztián csapata, és továbbra is uralta a játékot mezőnyben.

A gólig azonban az első félidő hajrájáig várni kellett: Bartát nem tudták tartani a védők a bal oldalon, aki estében, a védő szorításában még el tudta pöckölni a labdát Paceka mellett a bal sarokba, 1-1. Sőt, előnnyel vonulhatott a szünetre a HFC, ismét Barta talált be, csak ezúttal középen lépett ki a vásárhelyiek játékosa, és a vendégek kapusának lába között sikerült berúgnia a labdát, még a szünet előtt fordított a Vásárhely, 2-1.

 

A második félidő elején egy-egy komoly lehetőség adódott mindkét oldalon, de Bata, valamint a korábbi vásárhelyi, Forró is hibázott. Nem sikerült eldöntenie a meccset a HFC-nek, csendesen csordogált a meccs - majd a csereként beállt Sárközi a hajrában kiegyenlíthetett volna, de egy lecsorgó szabadrúgás utáni lövése elment a kapu mellett. Végül maradt a 2-1, a Vásárhely ezzel három forduló után hibátlan mérleggel áll a bajnokságban.

Antal Krisztián:Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! Szerettünk volna korán előnybe kerülni, ez nem jött össze, e helyett mi kaptunk gólt. Fontos volt, hogy a szünet előtt még sikerült visszavennünk a vezetést, egy percig nem adtuk fel. A második félidőben is szerettünk volna hasonlóan magas ritmust diktálni, de itt már fáradtabban mozogtunk, viszont végig keményen küzdöttünk.

Hódmezővásárhelyi FC–PTE-PEAC 2–1 (2-1)
Labdarúgó NB III. Közép csoport, 3. forduló. Hódmezővásárhely, 400 néző. Vezette: Muhari Gergő (Ancsin, Németh).
HFC: Deczki – Molnár B., Ondrejó, Pesuth (Povázsai, 66.), Schildkraut (Erhadt 66.), Hunya, Bata, Irmes (Antman, 91.), Orosz, Zabari, Barta (Kenderesi, 74.). Edző: Antal Krisztián.
PTE-PEAC: Paceka – Temesvári (Tóth A., 65.), Hawkins, Makai (Udvardi, 65.), Keresztes (Szabó Z., 79.), Bohata (Sárközi, 84.), Kása (Bischoff, 79.), Forró, Varga B., Than, Nagy M. Edző: Lőrincz Antal.
Gólszerzők: Barta (39., 44.), ill. Keresztes (19., 11-esből).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában