Szegedi hírek

2022.12.04. 10:00

Dobi János iskolaigazgató a nem mérhető értékek erejében hisz

Megyei Prima díjat vehetett át a napokban Dobi János, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója. Már huszonegy éve igazgatja a város egyik legnagyobb létszámú oktatási intézményét, amely országosan is a legeredményesebb gimnáziumok közé tartozik. Ennek ellenére a legfontosabbnak nem a lexikális tudást tartja, hanem hogy a diákok mit kapnak iskolájuktól, mert szerinte ez határozza meg, kinek milyen életpálya adatik.

Timár Kriszta

Dobi János kemény munkát vár el diákjaitól, de mint mondta, a sikerességhez meg is adnak minden támogatást. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Immár 16. alkalommal adták át a megyei Prima díjat, amellyel a kultúra, sport, tudomány kimagasló képviselőit, a szűkebb régiónkban élő és dolgozó kiválóságokat is­­merik el. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Csongrád-Csanád me­­gyei Szervezetének Elnöksége és a megyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriumának díját köznevelés kategóriában Dobi János, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója kapta meg. 

Huszonegy éve a gyakorló élén 

Dobi János 2001 óta, azaz huszonegy éve igazgatja a város egyik legnagyobb létszámú oktatási intézményét. Ennél azonban jóval régebb óta kötődik az iskolához, hi­­szen 1988 óta tanít itt. 

– A pedagóguspályámat a Csonka – akkori nevén Rózsa – iskolában kezdtem matematika–fizika szakos tanárként. Három évvel később azonban a Ságvári matematika munkaközösségében generációs váltás történt, sok állást meghirdettek, és engem is felvettek – idézte fel a kezdeteket. Eleinte mindkét tárgyát tanította, azt követően azonban, hogy szakvezető lett, már csak a matematikával foglalkozott. Igazgatóként pedig elsősorban már nem a tanítás lett a fő feladata, mostanra mindössze egyetlen osztályban tart heti három matematikaórát. 

– Tanárként ke­­vés, de vezetőként gyakran ez is bőven elég, hiszen rengeteg teendő van egy 120 pedagógust és 1350 gyereket tömörítő intézményben. Amikor bemegyek az osztályba, előtte mindig „zsilipelnem” kell néhány percig, hogy át tudjak állni. A kollégák ilyenkor tudják, hogy azt szeretném, ha nem jönnének oda hozzám az aktuális kérdéseikkel, de ezt még ezzel a heti pár alkalommal is nehéz kivitelezni – mosolygott. 

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola a középiskolai rangsorok készítése óta folyamatosan az ország 100 legjobb képzőhelye között szerepel, általában a középmezőnyben. A igazgató büszke erre, bár mindig azt hangoztatja: szerinte az a számítási mód, amivel dolgoznak a kiadvány készítői, statisztikailag nem korrekt módszertanon alapul. 

Elsősorban az életpálya sikeressége számít 

– Egyes tantárgyak esetében pedig helyezéseket osztanak, és abból számolnak átlagot. Ezek ugyanúgy torzítják a végeredményt, mint például az a tény, hogy a természettudományos tárgyak eredményeit nem veszik figyelembe, miközben sok diák ezeken a területeken tanul tovább. Összességében egyébként én úgy gondolom, hogy az életben nem az érettségi eredménye, hanem az életpálya sikeressége számít. Természetesen szükség van a lexikális ismeretekre is, az azonban, hogy kinek milyen életpálya adatik, az azokon a mérhetetlen dolgokon múlik, hogy melyik tanuló mit kapott az iskolájától. Véleményem szerint az SZTE Gyakorló egy versenyképes iskola, és a nem mérhető értékek itt mindig is sokat számítottak. De természetesen a jövő feladata, hogy a számok alapján is láthatóvá váljon, hogy az, amit a fiatalok tőlünk elvisznek, azzal egy hosszú távú életpályát tudunk számukra garantálni – fogalmazott az igazgató. 

Az egyetemi gyakorlóból számtalan sikeres ember került már ki: a jelenlegi köztársasági elnöktől kezdve számos tudóson át a Mercedes Forma–1-es csapatának vagy az Audi motortervezőjéig. Bár az iskola zászlóshajója kétségtelenül a matematika–fizika tagozat, a természettudományos és a két tannyelvű osztályok, illetve a tagozat átalakítása óta a humán is rendkívül népszerű és erős. – Azoktól a fiataloktól, akik hozzánk jelentkeznek, elvárjuk, hogy lássák: keményen kell dolgozniuk, a sikerhez az ő munkájuk is kell. Ehhez viszont tőlünk minden támogatást megkapnak – fo­­galmazta meg Dobi János az intézmény filozófiáját. Hozzátette: a cél az, hogy a tanárok szeressenek tanítani, a diákok pedig tanuljanak meg tanulni, és kapják meg, amit szeretnének. – Úgy véljük, az alapítványi fenntartóval több lehetőségünk és anyagi forrásunk van, mint más iskoláknak. Ha szűk keretek között is, de él egyfajta pedagógusautonómia is, alkotó értelmiségként tudnak dolgozni. Én pedig ezt támogatom, mert elvem, hogy legyen lehetőségük a keretek bővítésére – mondta. 

Radnóti–Ságvári: Az örök párharc 

Ha már szóba kerültek a rangsorok, nem lehetett kihagyni beszélgetésünkből a Radnóti–Ságvári párharcot sem. Dobi János úgy fogalmazott, bár egy évtizedek óta meglévő versenyről van szó Szeged és a régió két legeredményesebb gimnáziuma között, ez a mindennapokban sokkal több területen köti őket össze, mint ahányban elválaszt. – Az igazi „összecsapást” a SáRa Kupa jelenti minden évben, de ennek is elsősorban közösségépítő szerepe van. A mindennapokban ugyanazt a pályát járjuk, csak mindenki a maga útján. Ez pedig csak erősíti mindkét iskolát. Természetesen azonban szeretnénk megmutatni, hogy az, amit mi csinálunk, eredményesebb – mondta. 

A kitüntetett iskolaigazgató pályája eddigi egyik legnagyobb kihívásának azt nevezte meg, amikor 2015-ben összevonták az általános iskolát a középiskolával. – Hogy mást ne mondjak, a tanévzárás időszakában több mint ötezer kézjegyet teszek le. Az első osztályosok bizonyítványát például négy helyen kell aláírni. Ebből viszont az is következik, hogy minden diák nevével évente többször is találkozom. Számomra egyébként ez a kibővített munkakör sok izgalmat is hozott, hiszen korábban nem láttam, honnan jutnak el a diákok oda, ahogyan felvételiznek hozzánk. Most viszont már örömmel tudok beszélni a szülőknek arról, mit kaphatnak tőlünk, ha tizenkét évig bizalmat szavaznak nekünk. 

Négy évig még biztosan igazgató lesz 

Dobi János jelenlegi iskolaigazgatói megbízatása 2026-ig szól. Mint mondta, ebben az időszakban a célja, hogy az iskola versenyképességét tovább javítsa. 
– Én a fejlődés híve vagyok, azt gondolom, haladunk abba az irányba, amilyennek ezt az intézményt megálmodtam első igazgatói kinevezésem idején. Örülök, hogy ezt a folyamatot van lehetőségem irányítani, ez a fenntartó és a külvilág elismerését egyaránt jelzi. Ahogyan a mostani díjam is, amelyről egyébként azt gondolom, nem csupán a személyemnek, de az egész intézménynek is szól. 

Én a fejlődés híve vagyok, azt gondolom, haladunk abba az irányba, amilyennek ezt az intézményt megálmodtam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában